Van itt lenn egy másik ország

Ahol sosem shoppingolnak a pesti Bershkában vagy a pécsi Árkád butikjaiban, a családgondozótól kapott adományokból, a piacon turkált ruhákból öltözködnek, már nagy szó, ha az atádi kínaiban egy új darabot tudnak venni.

Persze, van fenn is egy másik – nem a Zorán által megénekeltre célzok -, luxusjachtokkal, vadászkastélyokkal és komplett üzletágak lenyúlásával, de az megint egy másik történet, és most nem az a témánk. Hanem a lenti.

A kettő között pedig vagyunk mi, akik se ide, se oda nem tartozunk. Ami nem baj, talán még szerencse is, gondoljuk. Ami viszont baj, hogy nem ismerjük és nem értjük ezeket a másik világokat.

A fentivel „pusztán” annyi lenne a dolgunk, hogy elfogadható jogi-gazdasági-etc. keretek között tartsuk a működését, és azt ellenőrizzük. Ez rég kicsúszott a kezünkből, hagytuk, hát kivették, ám ezt momentán hagyjuk is, nem ezen lamentálunk.

A lentit azért kellene megértenünk, mert őket fel kellene emelnünk. Igen, nekünk, közösen, ez lenne egy normálisan működő társadalom egyik legfontosabb feladata (oktatással, egészségüggyel, szociális ellátással, kulturális gazdagítással – ezek szintén diszfunkcionálisan működnek mostanság). Hogy miért lenne ez az egyik legfontosabb? Nos, leegyszerűsítve azért, mert egy végletesen szétszakított és egyenlőtlen társadalomban rossz élni. Mindenkinek (még a tízmilliárdosok klubjához tartozóknak is).

Itt van nekünk tehát lenn ez a másik ország. Vázlatosan:

• ahol nem kérdés, hogy a Balatonra vagy a horvát tengerpartra vigyék-e nyaralni a gyereket, arra ott van neki az utcán az árokpart vagy a városi szlömös zónák félreeső zugai
• akik nem a LinkedIn-en vagy a Profession-ön frissítik a CV-jüket, csak annyit kérdeznek, hogy van közmunka vagy nincs
• ott hírét sem hallották a Sauska- vagy a Konyári-boroknak, Koccintóst isznak, pálinkának fölmagasztalt, helyben pancsolt mérgeket, esetleg neten rendelt kristályt (legolcsóbb drogot)
• arrafelé nem vacillálnak az állami kórház vagy a pécsi Da Vinci Magánklinika között, mert a gyereknek felírt szemüveget sem tudják megcsináltatni vagy a gyógyszerét kiváltani
• az ott tengődők függöny mögül lesik, jön-e már a postás
• ahol a napi rutinhoz nem tartozik hozzá a fogmosás
• akik sosem láttak belülről éttermet, helyette hó elején megveszik a mirelit alapanyagokat, és abból főznek, amíg tart
• ahol a szépirodalom és a színház lúzereknek való, Tiktokon és Instán pallérozódnak
• akik arra szocializálódtak, hogy nem lesz, mert nem is lehet másként
• ahol nincs wifi, lehet, még a vezetékes vizet is kikapcsolták, de nagy képernyős tévé szól
• akik nem tudnak senkinek odatelefonálni, ha elintéznének valamit bármilyen hivatalban, ehelyett azzal a meggyőződéssel lépnek be mindenhova, hogy őket ott lenézik, ezért eleve gyanakvóan és indulatosan lépnek fel
• ott a Quimby vagy a Halott Pénz helyett Bunyós Pityut, Kunu Mariot, a Teswért vagy a Deltát hallgatják
• akik sosem shoppingolnak a pesti Bershkában vagy a pécsi Árkád butikjaiban, a családgondozótól kapott adományokból vagy a piacon turkált ruhákból öltözködnek, és már nagy szó, ha az atádi kínaiban egy új darabot tudnak venni
• körükben a szociális alapcsomag tévécsatornáiból és dezinformációs propagandaoldalakról tájékozódnak, összeesküvés-elméletekben látják bizonyítva az igazukat
• akiknek nap mint nap bemesélik, hogy nekik is jár valami a közösből, pedig a lyukas cipőjükre nézve tudják, hogy járni jár, csak nem jut.

És ez még csak a másik ország zöme. Mert annak a világnak is van vastagpénzű rétege, külön berendezett, helyre kis megalomán giccsekkel. Körükben nem pusztán egy Wellhello-sláger az Apu vedd meg nekem a várost, hanem a hétköznapok része a maga szürrealitásával.

Másik bolygó, másik univerzum. Más téridő-kontinuum, bár, sajnos, történelmileg folytonosnak mondható, noha számunkra posztapokaliptikusnak vagy reality show-ba illőnek tűnő, de annál fekete-fehérebben létező és burjánzó. Hiába is áltatjuk magunkat: megszámolatlanul sokan vannak. És egyre többen lesznek.

Reménykedjünk benne, hogy csupán átmenetileg. Isten mentsen meg mindannyiunkat attól, hogy egyszer berobbantsák a mi burokba zárt világunkat, és az arcunkba vágják az övékét: ezt kapd ki, b.meg!