Párhuzamos való(tlan)ságok

Ezen a napon a Föld minden pontján egyforma hosszúak a nappalok és az éjszakák. 100 nehéz nap van hátra az évből. Megvédték a családokat a kihelyezett frakcióülésen, plusz konzultálhatunk a szankciókról. Vélemény.

Feszt azt hallgatjuk, hogy megvédik a családokat, miközben van olyan óvoda, ahol már csak fél péksütemény jár a gyerekeknek. (Közben a kalocsai polgármester intézkedett, kiegészült a kifli, de kétség ne legyen afelől, hogy a probléma rendszerszintű lesz a közeljövőben.) Összevonás, osztás, szorzás és leginkább: ki- és elvonás.

Nem épül meg az út, de nincs jelentősége, az emberek zöme már megszokta a zötykölődést, talán, nem is bírná máshogyan az utazást, szinte lényegtelen, tükörsimán fogadják el, mert megszokták azt, hogy mi nem lesz. Közben telnek az évek, az évtizedek, jönnek-mennek a vélt ellenségek, vívjuk a kitalált harcainkat, beletörik a tengelyünk a kátyúba, de majd okosba’ megjavítja egy ismerős, aki már nem katás. Hanem semmilyen. Feketézik, amíg lehet.

Fapofával beállunk a csekkekkel a postára, de már a felére sem futja. Jönnek leszerelni a gázórát, elhalványul az energiatakarékos izzó, a gyerek már csak negyed kiflit kap, de minden rendben, mert meg vagyunk védve, ilyen kenyéráraknál örüljön, hogy egyáltalán marad még egy csücsök a kifliből.

Érthető, persze, mert veszélyhelyzet van, a vészben szükség van védelmezőre. Az apa férfi, az anya és a migrációs nyomás nő. Brüsszelben a férfiak úton-útfélen szülnek, szülögetnek, mi pedig megfagyunk ugyan télen, de hálával telt szívvel tesszük, mert megnyertünk egy újabb nemlétező háborút.

Gond nélkül fogadjuk el, hogy eddig országosan háromszázzal kevesebb beruházást kezdenek meg, mint ahogy eredetileg tervezték. Persze, mint mindenért, ezért is van felelős: Brüsszel. A lényeg, hogy mindig valami távoli legyen, valami megfoghatatlan, valami olyan, aminek nem tudjuk megragadni a gallérját, és nem tudjuk az arcába kiabálni, hogy elég volt! Úgy tűnik, az sem zavar senkit, hogy odaintett, lenge, könnyű lányként a kormány gyakorlatilag bármit megtesz a főellenségnek, csak egy a lényeg: kapja meg az EU-s pénzeket.

Ezzel párhuzamosan, naná, még keményebben bele kell verni a fejekbe, hogy most éppen minden rossznak eredői a brüsszeli szankciók – amiket mellesleg Magyarország is megszavazott -, a sok száz NER-agitprop kiadvány reggeltől estig tartó sulykolása nem bizonyult elég hatékonynak, rá kell dobni egy lapáttal, érezzék magyarjaink a sorsukat szívén viselő kormányuk törődését, ennyit megér az a rongyos tízezermillió, lényeg, hogy még az Alfa Centauriról is látszódjon.

Félreértés ne essék, ez sem számít, mint ahogy az sem, hogy hónapokra előre adnak időpontot bármilyen vizsgálatra a kórházakban, az sem, hogy védtelen emberek kerülnek még annál is lehetetlenebb helyzetbe, mint amilyenben eddig voltak, az sem, hogy lassacskán háromszor annyit hagyunk ott a boltban ugyanannyi dologért és ugyanannyi bérből, mint három éve, az sem, hogy a gyereknek úgy sakkozzák össze az órarendjét, hogy legyen bárki, aki megtartja a matekórát, az sem baj, ha nem tanár, elég, ha van a mobilján számológép. Persze, amúgy, minek a gyereknek a matek? Az sem számít, hogy van, ahol már havi hetvenezer sincs az iskolabuszra, nem baj, megy az árstopos benzin a kocsiba, és irány az iskola, persze, ha van még a környéken üzemanyag.

Elfogyott az arányérzék, már csak a mélysötét van, meg a vakító fehérség, amivel az a baj, hogy egyikben sem látunk tovább az orrunknál, úgyhogy annál fogva vezetnek minket, közte pedig nincs semmi. De tulajdonképpen ez is lényegtelen.

A családokat megvédik, a határon úgy áll a kerítés, mint a cövek, megemlékezünk a röszkei csatáról, konzultálgatunk szívélyesen, elsétálunk a kiadó, eladó, bedeszkázott, kővel bedobált ablakú boltok, kocsmák, éttermek valamikori kirakatai előtt.

Ha már egyformán hosszú a nappal és az éjszaka, akkor muszáj megemlíteni, hogy van egy egészen másik, 130 milliárdból működő való(tlan)ság. Abban a való(tlan)ságban a britek milliói vannak elmaradva a rezsiszámlákkal, súlyos az energiaválság Olaszországban, Hollandia térdre kényszerül az energiaárak miatt, Németországban egyenest energiapánik van, a díszkivilágításon spórolnak Prágában, Svájcban húsz fokra lehet fűteni a középületeket, Hannoverben csillagászati gázszámlát kapott egy pékség, de úgy tűnik, hogy Magyarországon minden rendben van, ugyanis a fentiekről nem találni ott semmit.

Ma ugyanolyan hosszú a nappal és az éjszaka. A közelítő telet figyelmen kívül hagyjuk, jó hallani, ahogy ropog a cipőnk talpa alatt a lehullott falevél, szép, ahogy a megsárgult levelek között átsejlik a lemenő nap fénye a fák megmaradt lombján.