Együtt

Csak együtt van értelme. Tanulom a társas viselkedést. Tesi. Szünet. Büfé. Próbák. Szalagtűző. Tételkidolgozás. Osztálykirándulás. Együtt. És ez most mind nincs. Legalább ne csináljunk úgy, mintha minden rendben lenne.

Együtt. Kiejtve nem a legszebb magyar szó, mégis olyan sokat jelent. Együtt minden egyszerűbb. Tovább megyek: csak együtt van értelme. A cinkos kacsintások órán, a kínos felelések és a még kínosabb röpdogák. Szárnypróbálgatások. Konfliktusok. Kiállok magamért, a társamért. Visszabeszélek. Megszívom. Ha kérem, segítenek. Tanulom a társas viselkedést. Szocializálódom. Tesi. Szünet. Büfé. Próbák. Szalagtűző. Tételkidolgozás. Osztálykirándulás. Együtt.

És ez most mind nincs. Elvárás, hogy a gyerekek és a tanárok jól teljesítsenek. Kinek megy, kinek nem annyira. Jegyet csak a gyerek kap. Hol ilyet, hol olyat. Vannak meglepetések. Vannak segítőkész, kivételes pedagógusok, akik mindent megtesznek, hogy sikeres legyen ez az időszak, és vannak diákok, akik kivételes erővel sajátítják el a tankönyveket, és mindent megtanulnak. Vannak ilyenek, de nem ez az átlag. Nem ez a többség. Nem ez a normális. Google Classroom. Meet. Teendők, határidők, szankciók. Nem mindenki tud lépést tartani. Ha nem megy, lemarad. Behozhatatlanul.

Mert az iskola csak helyben értelmezhető. Ha régen kérdezték, miért szeretsz suliba járni, sosem a tanulás jutott eszembe. Az volt a szükséges rossz. Mégis jó tanuló voltam. Mert egyszerre volt közösségi élmény és oktatás. Jelenléti oktatás. A kifejezésről eddig nem is hallottunk, mert ez volt a természetes és az egyetlen. És a középiskolások csak azért nem részesülhetnek benne, mert ők már tudnak magukra vigyázni otthon, szemben az általános iskolásokkal. Biztosan?

Jön majd az érettségi. „Mindenki egyenlő feltételek mellett készülhetett.” Eddig sem volt így, most meg pláne nem. Az érettségi tenné fel a koronát arra a tudásra, amit az ember gyereke a középiskolában megszerzett. Ünnep. Idén minden más lesz. Mintha egy olimpiai résztvevő, aki egész életében arra az egy versenyre készült, az utolsó felkészülési évben csak az edzések harmadára jutna el. Önhibáján kívül. Képtelen megmutatni, mit tud, képtelen a maximumot nyújtani. Szégyelli magát.

Biztosan nincs ez így jól. Legalább ne csináljunk úgy, mintha minden rendben lenne. Mintha ez kijavítható lenne. Átléphető lenne. Pótolható lenne… Hagyjuk azokat a mondatokat, hogy örülj, hogy nincs háború. Lehetne az is. De nincs. Van egy járvány, amiben halnak meg emberek. És egy kicsit meghal mindenki más is.

Nagyon kérlek Benneteket, gyerekek, engedjetek utat a gyásznak, mert elfojtani mindent a legrosszabb út. Ezt ne tanuljátok meg tőlünk. Ne törődjetek bele. Igenis lehet dühöngeni, sírni, kiabálni, hogy eljöjjön az elfogadás, a feldolgozás, hogy egészségesek legyetek. Mert valójában ez a lényeg.