Atád Cafe

Nemcsak egy újabb hét kezdődik ma, hanem egy újabb hónap is a héten! Csupa-csupa kezdet, úgyhogy ne adjuk fel, tudják, utoljára a remény, tehát hajrá, rugaszkodjunk neki megint!

Jan. 29-febr. 04.

„Vedd fel a szép ruhád, viszlek a bálba
Az éjjel nem alszunk, más se csinálja
Mindegyik herceg beteg, akivel táncolsz máma
Tudod, hogy nics is itt, mégis mintha várna
valamit.”
(Kispál és a Borz)

Nemcsak egy újabb hét kezdődik ma, hanem egy újabb hónap is a héten! Csupa-csupa kezdet, úgyhogy ne adjuk fel, tudják, utoljára a remény, tehát hajrá, rugaszkodjunk neki megint!

Kezdjük bizakodva a hetet (mely idén az 5. a sorban), majd a hónapot (a 2.), aminek latin neve, a Februarius a klasszikus szerzők szerint a szabin februm, „tisztulás” szóból ered. Ez a hónap ugyanis már az antik Rómában is az év végi és év eleji, kvázi egybefüggő vígságot követő testi-lelki purgálás idejének számított. A hónap régi magyar elnevezése, Böjtelő hava, ugyanerre utal: a keresztény naptárban is a böjt első hava február, mivel a nagyböjt kezdete rendszerint erre a hónapba esik. (Idén konkréten febr. 13-ra, ekkor lesz húshagyókedd.)

Ám addig még: farsang, bálok, mulatság! Furtonfurt ereszd el a hajamat.

Apropó farsang, épp tegnap volt a Dorottya költőjének, Csokonai V. Mihálynak az évfordulója: 213 éve ezen a napon hunyt el. Miként Pálóczi-Horváth Ádám költő, népdalgyűjtő is, ám ő 15 évvel később, 1820-ban, és Nagybajomban.

A hétvégéig húzzuk ki, aztán válogathatunk a programokban. Pénteken szalagavató lesz az Adyban, szép és reményteljes fiataljainkkal, nézzük majd a nyitótáncot, a keringőt könnyes szemmel, este buli a kultúrházban. Szombaton farsangi kisvasutazás Kaszón, este 6-kor női kézilabda-mérkőzés, 7-kor pedig az Édes alkony címmel zenés vígjáték a Pódium Színház előadásában a művházban.

A hét eseményének a Kaposvári Farsangi Napok ígérkezik, már, ha valaki elég mobilis: bohózattal, deákfarsanggal, álarckészítő játszóházzal, farsangi félmaratonnal, bolondesküvővel, és, persze, Dorottya kisasszonnyal és Karnevál herceggel.

Az időjárás is meglehetősen bolondnak ígérkezik a héten: csütörtökig 11-13 fokos április lesz, aztán pénteken jön egy hidegfront esővel, sőt, szombatra még hózáport is jeleznek, visszaesik a hőmérséklet 3 fokra, éjszakánként pedig fagypont alá süllyed.

Mindent összevetve: a farsang farka kicsit még odébb van, a hetet még töltsük vidáman, búsuljon a ló és a többi!

Megosztás