Véget ért a tanév, itt a nyári szünet
Az iskola 501 tanulója teljesítette utolsó kötelességét a 2023/2024-es tanévben, azaz részt vett a tanévzáró ünnepségen.
Az elsősök rövid műsora után Iváncsics Gyula főigazgató búcsúztatta el az idei tanévet. Beszédében megköszönte a tanulók, a pedagógusok, a segítők munkáját és a szülők együttműködését is.
– A tanévzáró egyben számadás is, látjuk az elvégzett munka eredményét – fogalmazott. – Az iskola átlaga 4,15 volt, ami az utóbbi évek legmagasabb értéke.
Az iskola 501 tanulója, 22 osztálya, 57 pedagógusa, az egyéb, nem oktatást végző kollégák számára ma megkezdődik a nyári szünet.
– A tanév során kiemelkedő eredményeket értek el sportban, a tanulásban és a művészetekben a tanulóink városi, megyei és országos szinten is – sorolta Iváncsics Gyula. – Azon dolgozunk, hogy a ránk bízott gyerekek minél nagyobb sikereket érjenek el, hogy munkájukra és életükre igényes, jól boldoguló felnőtteket neveljünk.
A köszöntőt követően az iskola legjobban teljesítő tanulói jutalomban részesültek. Ebben nem volt hiány, hisz 74 kitűnő bizonyítvány született a számos sport és művészeti siker mellett.