Szent Lőrinc könnyei mossák az éjszakai égboltot

A Perseidák az egyik legismertebb, sűrű hullást produkáló meteorraj, amelynek a maximuma ma délutánra esik, ám éjszaka – főleg, amikor a Hold 23 óra körül nyugszik -, egészen a hajnali szürkületig számos hullócsillagot láthatunk.

Fényszennyezéstől mentes hely bőven akad Nagyatád környékén, elég a Szoborparkba kimenni késő este, hogy a nyár legjobban várt égi jelenségével találkozhassunk, hisz most van a Perseidák maximuma, a sötét és felhőtlen égen óránként akár 40-50 hullócsillagot is megpillanthatunk.

A Magyar Csillagászati Egyesület azt írja, hogy 

A Szent Lőrinc könnyeiként is ismert hullócsillagokat okozó porszemcsék a 130 éves keringési idejű 109P/Swift-Tuttle üstökösből származnak, amelyről szintén számos régi feljegyzés ismeretes. A számítások szerint az üstökös régebben is áthaladt bolygónk pályáján, így a hátrahagyott poranyag már igen széles lepellé terebélyesedett.

A meteorok a Perszeusz csillagkép irányából látszanak jönni, innen is kapta a meteorraj a nevét, de valójában nem onnan indulnak, az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek, azonban a tapasztalatok szerint északi irányba nézve láthatjuk a legszebb rajtagokat.

A Perseida hullócsillagok látszólagos kiindulási pontja, vagyis szakszóval radiánsa (türkiz csillaggal jelölve), a maximum idején. Forrás: Stellarium

(Kiemelt kép: depositphotos.com)

Megosztás