Új tulajdonosa lesz a csokonyavisontai fürdőnek
Egy barcsi cég nyerte a Thermál-Fürdő Kft. értékesítésére kiírt pályázatot. A cég vállalta, hogy legkésőbb novemberig elkezdi a fürdő fejlesztésének első ütemét 300 millió forint értékben.
Eredményesnek nyilvánította a település önkormányzata az augusztusban kiírt pályázatot. A szeptember 1-én bezárt fürdő meglehetősen nehéz helyzetéről korábban már beszámoltunk: az elavult infrastruktúrával küzdő létesítménynek a járványhelyzet tette be végleg a kaput. Szó szerint is, mert a tízmilliós tartozások terhétől szorítva ugyan az önkormányzat igyekezett sebtében egy befektetőnek eladni egy éve, ez azonban nem jogszerűen történt, ezért a hatóság megsemmisítette az adásvételi szerződést.
Így áprilisban már ténylegesen is bezárt egy-két napra, aztán részlegesen mégis megnyitotta az önkormányzat. Augusztus vége óta azonban újra arra kényszerült a település, hogy szüneteltesse a működését, a gyógykezeléseket sem tudják biztosítani. A megnövekedett energiaköltségek ezt még inkább ellehetetlenítették.
Az elmúlt évben egyre nagyobb hullámokat vetett Csokonyavisontán, hogy veszélybe került a fürdő működése. Nem csoda, hiszen ez a település egyetlen kiemelkedő vagyona, ami jövőt biztosíthat. Ráadásul az üdülőterületén mintegy 700 nyaralóház található, ezek értéke a fürdő üzemelésétől függ, ahogy az ott működő vállalkozások léte is. Az ügyben keletkezett indulatokat jelzi, hogy nemrégiben még aláírásgyűjtés is indult, hogy oszlassa föl magát a testület „a gyógyfürdő és a falu megmentése érdekében”.
Tény, hogy a fürdőnek néhány éve még 75 ezer látogatója volt, ez tavaly alig több mint 40 ezerre csökkent. A 15 ezer vendégéjszakája pedig 7 ezerre. A bevétele kevesebb mint a felére esett vissza, igazán csak a nyári szezonban maradt érdemi forgalma.
Az önkormányzat a szorult helyzetben továbbra is igyekezett megoldást találni, augusztus elején ismét meghirdette értékesítésre a fürdőt. Három pályázó jelezte részvételi szándékát, de végül csak egyikük, fizette be a 3 millió forintos pályázati díjat, a barcsi székhelyű Bau-Lizéna Kft. A képviselő-testület írásbeli hiánypótlásra felhívás során tisztázta a pályázat során a felek részéről felmerülő kérdéseket. Második körben tárgyalásos eljárás során véglegesítették a vételi ajánlatot, tájékoztatott Harasztia Attila polgármester.
– A vételár 140 millió forint, ami tartalmazza a Thermál-Fürdő Kft. tartozásainak átvállalását és megtérítését, valamint a 2022. április 09-én semmissé nyilvánított adásvételi megállapodás során – előlegfizetésből, működési finanszírozásból – keletkezett vevői követelések teljes átvállalását – mondta a polgármester. – Az első ütemben beforgatott összeg az évek során a forráshiányok miatt elmaradt karbantartások és felújítások pótlására szolgál, és a fürdő részleges megnyitására elegendő.
A tervek szerint 2023. májusában lehet újranyitni a fürdőt. A tranzakciók teljesüléséig – a felek üzleti érdekeire való hivatkozással – több információt nem kívánnak megosztani. Viszont az adás-vétel jogerőre emelkedését követően minden azzal kapcsolatos megállapodást és fejlesztési tervet nyilvánosságra hoznak, jelezte Harasztia Attila.
– A pályázó vállalta, hogy – a megállapodás aláírásának időpontjától és jogerőre emelkedésétől függően, de – legkésőbb 2022. november 1-ig megkezdi a Csokonyavisontai Gyógy- és Strandfürdő fejlesztésének első ütemét 300 millió forint értékben – mondta a polgármester.
A fent már említett közéleti vihar erejét jelzi, hogy azzal zárul a hivatalos közlemény: a képviselő-testület az elmúlt években erőn felül és a legjobb tudása szerint küzdött azért, hogy biztosítsa a fürdő működését, és minden ezzel ellentétes állítást visszautasítanak. Végül reményüket fejezik ki, hogy ezzel a lépéssel megtörténik a pozitív fordulat Csokonyavisonta életében.