Új buszok Somogyban

A Dél-Dunántúli Közlekedési Központ 20 új buszt állít forgalomba a következő hetekben. A modernizálás a korábban elindított jármű korszerűsítési program keretein belül zajlik. A fejlesztések pedig tovább folytatódnak.

A tömegközlekedési vállalat pénteken tartott régiós központi ünnepségéről a sonline számolt be. Az esemény szorosan kapcsolódott a társaság jogelődje, a Kapos Volán Zrt. megalapításának évfordulójához.

Bebics János, a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója elmondta: a társaság három megyében – Somogy, Tolna, Baranya – közel 2000 dolgozót foglalkoztat, amiből több mint 1200 fő autóbuszvezető. A járműflotta jelenleg 800 autóbusszal rendelkezik, és naponta több mint 6000 járatot teljesít a zrt.

A vezérigazgató ismertette az idei év stratégiai céljait is, aminek legfontosabb eleme a tömegközlekedés színvonalának növelése. Cáljuk, hogy valamennyi vonalon mindenki számára biztosítsák a kényelmes és biztonságos utazást. A műszaki fejlesztésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: folytatni szeretnék a korábban elindított járműfejlesztési programot. Ennek első lépése, hogy napokon belül 20 autóbuszt áll szolgálatba. A flotta fejlesztése augusztusban folytatódik majd, amikor további hét új jármű kezdi róni az utakat. Ehhez pedig az év végén újabb 25 busz csatlakozik majd.

A 2018-as év fejlesztési terveiben szerepel a pályaudvarok korszerűsítése is: megújuló energia alkalmazásásával igyekeznek fejleszteni a létesítményeket, ugyanis számos épületre napelem-rendszert terveznek.

 

Megosztás