Somogy hét településén is felgyorsítják a földgázkitermelést
Szinte minden korlátozást felold a kormány, hogy a hazai gázkitermelést felpörgesse – fogalmaz a Portfolio. A rendelettervezet megyénkben hét települést is érint, valamennyi dél-somogyi.
Az Energiaügyi Minisztérium friss rendelettervezete arról árulkodik, hogy komolyan számolnak a magyarországi földgázkitermelés felskálázásával – írja a Portfolio. A gazdasági szakportál azt írja, hogy a javaslat szerint az egyes megvalósítani tervezett, hazai földgázkitermelés növelését szolgáló beruházásokat kiemelt jelentőségű beruházássá és az azok megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé, valamint az említett beruházásokat kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánítanák.
Az ismertetés szerint Somogyban Berzence, Somogyudvarhely, Babócsa, Bélavár, Vízvár, Rinyaújlak és Csokonyavisonta térségében folyó feltárások és kutatások kaphatnának speciális minősítést, ami annyit jelent, hogy ezeknek a beruházásoknak nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni a beruházás megkezdéséhez, illetve a településképi bejelentési eljárásnak sem lesz helye. Korábban számoltunk be róla, hogy Csokonyavisontán nyárra tervezi a MOL a földgázkitermelés elindítását, de előfordulhat, hogy ezzel a várható módosítással felgyorsul a kivitelezés megkezdéséhez szükséges ügymenet.
A hivataloknak is rövidített határidőket kell tartaniuk az engedélyeztetési eljárások során. Egyebek között a természetvédelmi és a zajvédelmi eljárások lefolytatására 15 napjuk lesz az illetékes hivataloknak.
A beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásokra vonatkozó határidő mindössze 8 napra rövidül.
A kormány a földgázkitermeléshez kapcsolódó beruházások felgyorsításától új munkahelyeket és adóbevételeket, illetve az energiaimport-függőség csökkentését és a hazai energiaellátás biztosítását reméli.
Egyelőre még csak tervezetről van szó, az Energiaügyi Minisztérium március 1-ig adott határidőt a társadalmi egyeztetésre.