Önkormányzati vezetőre és hivatásos vadászra kér börtönbüntetést az ügyészség
Ugyanis több millió forint értékben lőttek ki trófeás szarvasbikákat a rapsicok. Ráadásul az egyikre felszerelt GPS jeladót össze is törték, ezzel további 900 ezer forint kárt okozva.
Orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat öt férfival – köztük egy önkormányzati vezetővel és egy hivatásos vadásszal – szemben a Marcali Járási Ügyészség, akik gímszarvas bikák jogosulatlan elejtésével okoztak jelentős kárt Marcali környéki vadásztársaságoknak.
A vádlottak 2020 augusztusában és szeptemberében Marcali környékén, számukra idegen vadászterületnek minősülő helyszíneken orvvadásztak, melynek során három darab – egyenként 1 millió forint vadgazdálkodási értékű – gímszarvas bikát ejtettek el, ráadásul úgy, hogy az egyik állat kilövése vadászati tilalom idejére esett. Az elejtett gím bikák egyikére a vadak megfigyelését szolgáló GPS jeladó volt felhelyezve, amit az egyik vádlott az állat kilövése után széttört és egy patakba dobott, ezáltal további 900.000,-Ft kárt okozott a sértett vadásztársaságnak.
A vádlottak a gímszarvas bikák trófeáit egyik társuk lakóhelyére vitték, aki a trófeákat kikészítette, majd később eljuttatta a vadat elejtő vádlottnak.
A hivatásos vadász vádlottnak amiatt is felelnie kell, hogy 2020 decemberében a saját vadásztársaságuk területén 2 darab trófeás gímszarvas bikát lőtt ki és tulajdonított el jogtalanul, mielőtt azonban a lopott vadakkal az otthonába ért volna, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság járőrei intézkedés alá vonták, és a vadakat lefoglalták.
Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában az önkormányzati vezető vádlottal és hivatásos vadász társával szemben végrehajtandó, míg a másik három vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.