Nagy tételben árulta az amfetamint Somogyban
Letartóztatásban van az a két férfi, akik egyre nagyobb tételben kereskedtek amfetaminnal Somogyban és Tolnában is. Végrehajtandó fegyházbüntetést kért rájuk az ügyészség.
A Somogy Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat azzal a két, letartóztatásban lévő férfival szemben, akik Somogy és Tolna vármegyékben kereskedtek jelentős mennyiségű kábítószerrel – írták mai közleményükben.
Az idősebbik vádlott 2022 februárja és májusa között rendszeresen rendelt telefonon, vagy közösségi alkalmazáson keresztül a fiatalabb férfitól amfetamin hatóanyagú kábítószert, amit egy Tolna megyei kistelepülésen vett át. Miután az idősebb vádlott Siófok környéki vevőköre kiépült, egyre nagyobb tételben rendelt drogot a társától, így 2022 májusában már 200 gramm speedet vásárolt tőle.
2022 május közepén a vádlott éppen a kábítószer beszerzése után tartott hazafelé, amikor a siófoki rendőrök intézkedés alá vonták, és a gépkocsijából közel 60 gramm amfetamint foglaltak le, míg a lakhelyén foganatosított kutatás során az egyik hűtőszekrény fagyasztó részéből több csomag, előre kiporciózott kábítószer került elő.
Az idősebb férfit a rendőrök az intézkedés során őrizetbe vették, majd az ügyészség indítványt tett a letartóztatására, míg a fiatalabb vádlott később, a nyomozás során végzett felderítő munka eredményeként került letartóztatásba.
Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben végrehajtandó fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.