Mustgáz: itt a veszélyes szüreti időszak!
Már szedik a szőlőt az ültetvényeken. Az extrém melegben idén hetekkel korábban beköszöntött a szüret és ezzel együtt a borkészítés időszaka, ennek a periódusnak a jellemző veszélyforrása a mustgáz.
A mustgáz a must erjedése során felszabaduló szén-dioxid. Ez a gáz színtelen, szagtalan, a levegőnél körülbelül másfélszer nehezebb, zárt helyiségekben, a levegőt kiszorítva, a föld közelében terül el. Nagyobb koncentráció belégzése oxigénhiányos állapotot okozhat, ami kihat a központi idegrendszer működésére. Ennek jelei szédülés, hányinger, álmosság, mentális zavar és eszméletvesztés. Nagyon fontos ilyenkor a borospincét üzemeltetők odafigyelése, mivel a szén-dioxid a borkészítés folyamata során, erjedés közben szabadul fel olyan mennyiségben, hogy az gondot tud okozni. Magyarországon évről évre csaknem tucatszor riasztják miatta a tűzoltókat és bár egyszerű a balesetek megelőzése, szinte egyetlen esztendő sem telik el tragédia nélkül. A riasztások jelentős részében már nem lehet segíteni, mert nagyon gyorsan bekövetkezik az eszméletvesztés és beáll a halál. Ezért inkább az óvatosságra hívjuk fel a figyelmet, hiszen a megfelelő körültekintés életet menthet!
A balesetek kellő óvatossággal és elővigyázatossággal megelőzhetőek. Fontos a pincék megfelelő szellőztetéséről gondoskodni. A hordókat lehetőség szerint nagy térben kell elhelyezni, és nagyban növeli a biztonságot a szén-dioxid-érzékelő telepítése. A balesetek elkerülésére alkalmazható a közismert gyertyás módszer is. Ekkor egy égő gyertyával a kezükben menjenek le a pincébe. Fontos azonban, hogy a gyertyát ne a vállmagasságban, előre kinyújtott kézben tartsák a pincébe igyekvők, hanem eresszék derékmagasság alá. A legegyszerűbb megoldás egy lapátra, vagy más kerti szerszámra helyezett mécsest, gyertyát tartani lábmagasságban. Amennyiben a láng kialszik, akkor nincs elegendő oxigén a pincében, azonnal el kell hagyni a helyiséget.
Mustgáz miatt bekövetkezett balesetnél kizárólag sűrített levegős légzőkészüléket viselő ember segíthet, mivel anélkül a segítő is könnyen áldozattá válhat. A különböző gázálarcok, gázmaszkok viselése nem nyújt védelmet. Ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét!
Somogy megyében nem volt mustgázzal kapcsolatos baleset az elmúlt években, az ország több pontján azonban előfordult. Egy óvatlan pillanat viszont bármikor megtörténhet a baj. Annak érdekében, hogy a tűzoltók készség szinten hajtsák végre az életmentést egy szén-dioxiddal teli pincéből, elengedhetetlen a gyakorlás. Legutóbb a kéthelyi szőlőhegyen volt alkalma a marcali tűzoltóknak gyakorolni a szakszerű fogásokat egy feltételezett balesetnél, ahol az állomány megfelelő tudásról adott számot.