Megyei hatóságok: felkészülés a téli veszélyhelyzetekre

Minden veszélyhelyzetet csak közös erővel lehet gyorsan és hatékonyan felszámolni – hangzott el ma a Somogy Megyei Védelmi Bizottság tájékoztatóján. Ennek célja a téli feladatok zökkenőmentes végrehajtásának elősegítése.

A Somogy Megyei Védelmi Bizottság koordinálásával az együttműködő szervek, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, az autópályát és a közutakat üzemeltető szolgáltatók mindent megtettek és a tél folyamán is megtesznek annak érdekében, hogy a felmerülő kockázatokat minimalizálják és a lakosság a lehető legkevesebbet érzékeljen a rendkívüli téli időjárás okozta nehézségekből – ezt Vetési Bernadett, a Somogy Megyei Kormányhivatal főigazgatója mondta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Somogy Megyei Igazgatóságának Kaposvári Mérnökségén. Mint elmondta, a viszontagságok kezelése csak akkor működik jól, ha valamennyi szereplő figyelemmel van egymásra.

A téli időszakban az időjárás, az eszközpark és az emberek viselkedése meghatározó az események kimenetele szempontjából. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felkészítette a járműveit, valamint a tűzoltó állományt a téli helyzetekre, és számba vette a mentőszervezetek és az önkéntes tűzoltó egyesületek reagálóképességét. Wéber Antal tűzoltó dandártábornok hangsúlyozta: a katasztrófavédelem gondoskodik arról, hogy úton ne maradjon elakadt autós, viszont szükség lehet a közlekedők türelmére, tekintettel arra, hogy egyes esetekben a segítségükre igyekvő egységek nem a megszokott tempóban és körülmények közt tudnak haladni. A Somogy Megyei Védelmi Bizottság operatív irányításával az együttműködő szervezetek szinte azonnal be tudnak avatkozni, hatékonyságukat garantálja, hogy a felkészítések és a gyakorlatok során az átlag feletti igénybevétel döntési mechanizmusaira fókuszálnak. Ugyanakkor az állampolgárok tájékozottsága és öngondoskodása is elengedhetetlen a balesetek megelőzése és kezelése érdekében.

A további téli feladatokról Pungor János rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány-helyettes elmondta: kiemelten fontos, hogy útnak indulás előtt mindenki tájékozódjon az útviszonyokról és vegye komolyan a hatóságok figyelmeztetését. Továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy csak a téli útviszonyoknak megfelelően felkészített járművekkel közlekedjünk.

Németh Zsolt, a Magyar Közút Nzrt. Somogy megyei igazgatója arról tájékoztatta a jelenlévőket: mindent megtesznek azért, hogy a lakosság által elvárt szolgáltatási szintet tudják teljesíteni. Ennek érdekében fejlesztették a gépparkjukat, és minden erejükkel a biztonságos közlekedés feltételeinek a megteremtésén dolgoznak.

Megosztás