Két anya ütötte és tépte egymást az iskola előtt

Negyed órán keresztül, amit végignéztek a gyerekek az iskola udvarából. A két nő a gyerekeikért ment oda, és egyikük élettársán kaptak hajba a parkolóban.

Garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség azokkal az asszonyokkal szemben, aki azért tépték, ütlegelték és szidalmazták egymást a nagybajomi iskola parkolójában, mert féltékenységből haragos viszony volt köztük. Az idősebbik nő élettársának korábban kapcsolata volt a fiatalabb vádlottal – amelyből gyermek is született – , így a két nő haragudott egymásra.

2022 májusában mindkét asszony a gyermekeiért ment autóval a nagybajomi iskolába, ahol a parkolóban összetalálkoztak. A fiatalabb nő ekkor provokálni kezdte az idősebbik vádlottat, aki nem tudta dühét megfékezni, így kiszállt a kocsijából és belekapaszkodott haragosa hajába. Ezt követően a két nő negyed órán keresztül kölcsönösen szidta, ütlegelte és tépte egymást, amely cselekményüket az iskola udvarából több gyerek is végignézte.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában próbára bocsátást és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta a garázda vádlottakkal szemben.

A felhasznált képet a nyomozó hatóság készítette a helyszínről.
A felhasznált képet a nyomozó hatóság készítette a helyszínről.

Megosztás