Elrejtett szobrokra bukkantak a somogyi erdőben

Egy lelkes erdőjáró talált rá az öt elrejtett szoborra a balatonszentgyörgyi melletti erdőben. Az alkotásokt a megyei múzeum vette át. Egyelőre sem a koruk, sem az értékük nem ismert.

A különös esetről a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum számolt be a közösségi oldalán.

Azt írták: „A Zala folyótól délre, Balatonszentgyörgy területén egy lelkes erdőjáró találta az elrejtett szobrokat. Az öt szobor a Marcali Rendőrkapitányság közreműködésével került be múzeumunkba, ahol a dokumentációt elkezdték kollégáink. A művek útja az erdőtől a múzeumig vezetett. Nyitott kérdésként feltehető, ki és miért rejtette el a szobrokat?”

Továbbá egyelőre azt sem tudni, hogy milyen korúak a mohalepte szobrok, ki készítette őket, egyáltalán értékesek-e. Ám a  felbukkanásuk az erdő közepén mindenképpen érdekes, kalandos lehet ennek a története, ha megtudjuk valaha.

Az elmúlt években három esetben is találtak műtárgyakat a környéken. Legutóbb májusban számoltunk be róla, hogy kard, puskák és aranypénzek is előkerültek Berzence várának ásatásakor. A nagyatádi elkerülő út építésének előkészítésekor (2010. körül), a régészeti feltárás során pedig egy Árpád-kori falu maradványaira bukkantak, edénydarabokra, tűzhelymaradványokra, vaskésre. 2006-ban pedig Bodvicán nyilvánítottak védetté egy Árpád-kori templomos faluhelyet Pungor Krisztián régészhallgató terepbejárásai alapján. Egy rotunda (körtemplom) alapjai kerültek elő, a neolittól a rézkoron át a középkorig tartalmaz kerámiákat.

 

Megosztás