Együttműködés a világkiállítás jegyében

Kiemelt stratégiai együttműködési megállapodást kötött a 2021-es „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítást szervező iroda a Somogy Megyei Konzorciummal. Ez utóbbinak tagja a Kaszó Zrt. és a Sefag is.

A 2021. évi, „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás – a budapesti, valamint vásárosnaményi, keszthelyi és hatvani kiemelt helyszínek mellett – Somogy megyei programokban is bővelkedik, köszönhetően a SEFAG Zrt. által vezetett Somogy Megyei Konzorciumnak. Nem csupán a somogyi erdők adnak majd helyszínt a több, mint száz somogyi programnak, de a konzorcium további tagjai  is izgalmas és tartalmas lehetőségekkel készülnek.

A felek megállapodtak abban, hogy a világkiállítással kapcsolatos egyes célkitűzések, programok megvalósításának előmozdítása céljából együttműködnek, és megvizsgálják a világkiállítás saját fórumaikon keresztül történő népszerűsítésének lehetőségét, illetve mindent megtesznek annak sikerességéért.

Az ünnepélyes aláírást követően Kovács Zoltán kormánybiztos arról beszélt, hogy a Somogy Megyei Konzorcium tagjai – a Balatoni Hajózási Zrt., a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., a Kassai Kft., a Kaszó Zrt., a SEFAG Zrt., a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége, valamint a Szent István Egyetem – és a világkiállítást szervezők célja közös: egy olyan fórumot kívánnak biztosítani, ahol a különböző területek tapasztalatait felhasználva meg tudják mutatni a világnak az évszázadok alatt felhalmozódott tudást.

Hangsúlyozta, a Somogy Megyei Konzorcium kapcsán a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt, hogy az elképzelésük és annak megfogalmazása is a legkomplexebb, legösszefogottabb javaslatsort tartalmazza.

A világkiállítás programjai 2021. szeptember 25 és október 14. között látogathatók, de a szervezők számos felvezető programmal is készülnek.

Az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállításnak csak a kísérő rendezvényeire 500 millió forintot biztosít a kormány a közbeszerzési adatbázis szerint – írta korábban az mfor.hu.

Fotó: „Egy a Természettel” Nonprofit Kft.

Fotó: „Egy a Természettel” Nonprofit Kft.

Megosztás