Bezár a nagybajomi Kolping szakközépiskola
Pontosabban beolvad a csurgói anyaintézménybe. Mintegy száz nehéz sorsú diákot oktattak Nagybajomban, többségük költözik, ahogy a kollégisták is. A tanárok és a szülők szerint az összevonás oka a rezsiválság.
Frissítés 2022. 10. 28-án:
Cikkünk kapcsán levelet küldött szerkesztőségünknek a nagybajomi szakközépiskola alapító igazgatója. Kérésének megfelelően közöljük észrevételeit, és köszönjük a pontosítást.
Iskolaalapító igazgató: a nagybajomi Kolping 2 éve még önálló volt
Mint a nagybajomi Kolping iskola egykori (2005-2016) alapító igazgatója tisztelettel kérem Önöket az intézményről szóló 2022. 10. 27-i cikkel kapcsolatos rövid helyreigazítás megjelentetésére:
Az intézmény a 2019/2020. tanévig önállóan működött, csak 2020 szeptemberétől vált a csurgói iskola telephelyévé. A nagybajomi intézményt 2005-ben alapították (a folyamatban magam is tevékenyen részt vettem), míg a csurgói iskola csak 2013 óta működik a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet fenntartásában.
Köszönöm Önöknek a jelenlegi helyzetről és hangulatról való korrekt tájékoztatást.
Szíves megértésüket és intézkedésüket köszönöm, tisztelettel:
Csima Ágota.
Tizenhét évig működött Nagybajomban az iskola és a kollégium a csurgói Kolping Nagyváthy János Középiskola telephelyeként. Mintegy száz hátrányos helyzetű diák járt oda, nevelőszülőknél, anyaotthonban és mélyszegénységben élő családok gyerekei. Nagybajom, Kaposvár és Marcali környékéről. Jövő hét szerdától a csurgói iskolában folytathatják a tanulmányaikat. Már azok, akiknek a szülei vállalták ezt.
– Sok gyereket kivettek az iskolából, vagy ezután íratják ki őket, azért Csurgó majdnem 50 kilométerre van, minden nap utazni oda meg vissza, az rengeteg idő, nem egy tizenévesnek való – indokolta az egyik szülő, miért hagyják ott az intézményt. – Az rendben van, hogy Pestről is lejöttek tájékoztatni minket, azt mondták, kifizetik a gyerekek busz- és vonatbérletét, meg, hogy rugalmasan veszik a kollégiumba érkezést és időben elengedik őket, hogy haza tudjanak utazni, ez akkor sem jó megoldás. A nevelőszülők meg azért veszik ki a gyerekeket, mert, ha nem otthon laknak, nem kapják meg az állami támogatást utánuk.
Információink szerint az intézmény fenntartója visszaadja az iskolaépületet a katolikus egyháznak, a kollégium kb. 20 lakója Csurgóra költözik, a kiskorpádi pék-cukrász tanműhely és a nagybajomi kőműves berendezéseit és eszközeit szintén elviszik a dél-somogyi anyaintézménybe.
A nagybajomi intézményben zömmel óraadók oktattak, a tanárok szerint „amúgy is helyettesítések tömkelegével dolgoztunk”. A mintegy 6-7, állandó állományban lévő pedagógus pedig Csurgón folytatja a tanítást.
Megkerestük a csurgói Kolping iskola intézményvezetőjét, Vargáné Nagy Viola annyit mondott, hogy tegnap szülői fórumot tartottak, előtte diákfórumot, a sajtónak nem kíván nyilatkozni, nem adhat információt, arra a kérdésünkre pedig, hogy ki adhat, nem válaszolt, elköszönt és letette a telefont.