A NAV nem kér igazolást az szja-bevalláshoz
Nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni az adóhivatalnak, és nem kell kérni a bevallás tervezetének elkészítésére sem. A folyamat automatikus – hívta fel a figyelmet a NAV.
Az idei év már a negyedik, amikor a adóhivatal külön kérés nélkül készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét.
Az szja-bevallási tervezet a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amit a munkáltatók, kifizetők által év közben megadott adatokból állít össze a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A hivatal kiszámítja a jövedelmet terhelő adót, számításba veszi az év közben levont adóelőleget és az év közben igénybe vett kedvezményeket. Akinek nincs ügyfélkapuja, az adóbevallási tervezetének postázását március 16-án éjfélig kérheti, akár SMS-ben is. Az elkészült tervezeteket a NAV tértivevényesen április 30-áig küldi el postán az igénylőknek.
Azoknak, akik a tervezet adataival egyetértenek, és nem kell azt kiegészíteniük egyéb olyan adattal, ami az adókötelezettséget érinti, nem kell tenniük semmit – az egyéni vállalkozókat, az áfás magánszemélyeket és a mezőgazdasági őstermelőket kivéve – ugyanis a tervezetből 2020. május 20-án automatikusan bevallás lesz.
Azoknak viszont, akik szereztek tavaly olyan jövedelmet (például ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem), amiről a NAV-nak nincs tudomása, vagy jogosultak olyan kedvezményre (első házasok kedvezménye, betegségek után járó személyi kedvezmény, családi kedvezmény), amit év közben nem érvényesítettek, és ezt most a bevallásban egy összegben igényelnék vissza, a bevallási tervezetet maguknak kell módosítaniuk a rendelkezésükre álló igazolásaik alapján, vagy önállóan kell a bevallást elkészíteniük május 20-áig.
A kedvezményre vonatkozó igazolást, mint például a személyi kedvezményre való jogosultságot alátámasztó orvosi igazolást, nem kell beküldeni a NAV-hoz, azt az adózónak kell megőriznie az elévülési idő végéig.