Májusban teljesen kinyit a csokonyavisontai fürdő
Nagy sajtóérdeklődés közepette került fel a csokonyavisontai fürdő homlokzatára az új logó. Hajtó Péter, Szászfalvi László és Harasztia Attila beszélt a fürdő helyzetéről. Május 6-án teljes nyitást terveznek.
Pénteken délelőtt a benti medencében sokan voltak, de már nem kell sokat várni arra, hogy a kültéri medencéket is birtokba vehessék a vendégek.
– Ma éjszaka egy éjszakai fürdőzés keretében két újabb medencét fogunk megnyitni – tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit Hajtó Péter a tulajdonos képviseletében. – Elkezdtük a teljes csőhálózatot feltérképezni, amit ki is fogunk cserélni egy 21. századi rendszerre, kvázi automatizálni fogjuk a fürdő működését – folytatta.
Két kültéri medencét nyitnak meg. A gyermekmedencét is elkezdték építeni, illetve tervben van még a csúszda teljes cseréje, hisz a mostani már elöregedett, rossz állapotú.
Ottjárttunkor újították fel a homlokzatot, kikerült a fürdő új logója. Szóba került az adósságrendezés is. Erről Hajtó Péter azt mondta, hogy mindössze 2 és fél hónap alatt sikerült az adósságállomány mintegy 60-70 százalékát rendezni, de ígéretet tett arra, hogy a májusi nyitásra ennek a végére fognak érni.
Eddig mintegy 350 millió forintnál tartanak az új befektetések és az adósságrendezés, ezt már Szászfalvi László, a térség országgyűlési képviselője mondta.
– Nem olyan úton járunk, ahol hátra lehet dőlni, de kijelenthetjük, hogy az elmúlt 2 és fél hónap alatt jó irányba indult el a fürdő megőrzése, felújítása és a jövőképe is. Mindenféle személyes és politikai támadáson felül tudtunk emelkedni, mert az a cél lebegett mindannyiunk előtt, hogy a fürdőnek meg kell maradni, ez a cél lebegett az önkormányzat előtt, a tulajdonos előtt és előttem is. Ez a beruházás győzelemre van ítélve – folytatta.
A képviselő hozzátette, a cél az, hogy ebből a fürdőből egy virágzó turisztikai központ legyen, hogy minél több ember tudja itt eltölteni a szabadidejét.
Hajtó Péter az Atádhír kérdésére elmondta, hogy márciusban a nyaralók tulajdonosaival is tartanak majd egy egyeztetést, mert fontos számára, hogy közösen gondolkodjanak a fürdőt illetően.
Harasztia Attila, Csokonyavisonta polgármester arról beszélt, hogy végre sikerült egy szavahihető, és tőkeerős befektetőt találni, hiszen a település egyik kitörési pontja az lehet, hogy a fürdő üzemel, és erre rá tudnak telepedni különböző szolgáltatások, attrakciók.
Egyelőre a gyerekek még nem, csak a felnőttek vehetik igénybe a fürdő szolgáltatásait, ez a májusi nyitáskor változni fog. Akkor már olyan medence is üzemel, ami nekik megfelelő vízzel lesz feltöltve. Tavasszal újabb sajtótájékoztatót tartanak, ahol várhatóan szóba kerül a tervezett vízilabdaközpont is.