Balesetveszély: nagy mennyiségben ömlött olaj az úttestre!

Erre hívták fel a figyelmünket olvasóink. A legnagyobb olajfolt több száz méter hosszan szinte teljes szélességében borítja az úttestet. A közutasok időközben egy részét leszórták homokkal. A rendőrség is vizsgálódik.

Az nyilvánvalóvá vált, hogy az út több pontját is elborító olaj nem a délelőtt ott balesetet szenvedett személyautóból folyt ki. Ellenkezőleg: valószínűleg az miatt csúszott meg az autó.

Olvasóink arra hívták fel a figyelmet, hogy Kálmáncsa közelében balesetveszélyes az út, mert azt helyenként teljes szélességében olaj fedi, csúszik, mint a jég. Egyikük azt írta, az olajfoltok az egyik bekötőút elágazójától kezdődnek és egészen a régi vasútig tartanak. 

Időközben a helyszínre érkeztek a Magyar Közút Zrt. munkatársai, akik homokkal szórták fel a foltokat, ill. figyelmeztető táblákat is kihelyeznek, igyekeznek mérsékelni a balesetveszélyt. 

Egyik olvasónk a helyszínről azt közölte, a rendőrség éppen a közeli olajkúthoz tart. Mint ismert, a környéken 2019-ben indult meg a kőolaj-kitermelés, a Baranyába is átnyúló olajmezőről azt mondta a beruházó cég egyik vezetője, hogy „az elmúlt harminc évben nem találtak ilyen mezőt”. 

Azt, hogy esetleg egy tartálykocsiból ömölhetett-e az olaj az útra, nem tudhatjuk, mindenesetre megkérdeztük az esetről a rendőrséget és a Magyar Közút Zrt-t is. 

Megosztás