Pályázatot írtak ki a Nagyatádi Kórház főigazgatói posztjára

Országosan összesen tizenöt kórház főigazgatói posztjára írta ki pályázatot az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ), köztük a Nagyatádi Kórházéra is.

A szervezet honlapján július 26-án jelentek meg a pályázati kiírások, vette észre a 24.hu. Az OKFŐ tizenöt intézmény jelenleg betöltetlen főigazgató munkakörére írt ki pályázatot. A szervezet hozzátette: a pályázaton az adott intézmény jelenlegi igazgatója is részt vehet. A Nagyatádi Kórházat Dr. Orbán Csaba László orvosigazgató vezeti.

A pályázóknak augusztus 26-ig kell benyújtaniuk a pályázatukat, az elbírálás határideje október 24., a igazgató poszt betöltésének kezdő időpontja pedig 2024. december 1.

A 24.hu kérdésére az OKFŐ elmondta: Az érvényes pályázatot benyújtók részt vesznek a Belügyminisztérium által szervezett komplex vezető-kiválasztási eljárásban, illetve egy szakmai bíráló bizottsági meghallgatáson. A nyertes pályázó személyéről az egészségügyért felelős miniszter jogosult dönteni.

Az, hogy a Nagyatádi Kórházon kívül hova keresnek még főizgatatót, ide kattintva érhető el.

Megosztás