Ormai István: eredményes Nagyatád városfejlesztési programja

A képviselő-testület csütörtöki ülésén Ormai István polgármester beszámolt Nagyatád 2020-ban elfogadott városfejlesztési és gazdasági programjának megvalósításáról. 

A programot 2020 szeptemberében fogadta el a testület, amiben az önkormányzat megfogalmazta azokat a célokat, amiket elérni, megvalósítani kíván a következő időszakban. 

– Ez egy szerteágazó, az önkormányzati tevékenység minden részét érintő program – fogalmazott Ormai István polgármester.

Három dolgot emelt ki az azóta eltelt időszak kapcsán: egyfelől a koronavírus-járvány okozta nehézségeket, aminek idején egy kiszámíthatatlan, feszített helyzetben kellett munkát végezni. Ez jelentős bevételkiesést okozott a városnak, hisz abban az időszakban nem lehetett a helypénzeket, bérleti díjakat szedni, az árakat megemelni, illetve a gépjárműadót az önkormányzatok helyett a NAV szedte, és szedi azóta is be.

– Egy ilyen – gyakorlatilag válságközeli – helyzetben mindig az merül fel kérdésként, hogy az adott szervezet hogyan tud reagálni a szükséges változtatásokra.

Elmondta: a testület, az intézmények, az önkormányzat valamennyi munkatársa, a döntéshozók jó válaszokat és megoldásokat találtak a járvány ideje alatti munkavégzés során, megoldották azokat a teljesen újszerű helyzeteket, amelyeket ez az időszak okozott.

Másodikként következett az energiaválság, ami sokkszerűen érintette az összes gazdálkodó-szervezetet és az önkormányzatokat is, hisz nagyon rövid idő alatt nagyon magasra nőttek az energiaárak. 

– Itt ugyanazt kell kiemeljem: tudtunk-e reagálni rá? Kiválóan reagáltak az önkormányzati intézmények, időben, a legoptimálisabb ütemezésben hoztuk meg a döntéseinket és elejét tudtuk venni, hogy még nagyobb gazdasági kár érje az önkormányzatot. A nagyatádiak türelmesen, toleránsan és együttműködően fogadták a néha bizony rosszabb helyzetet teremtő változtatásokat – fogalmazott Ormai István.

Ez, illetve az általános infláció jelentős gazdasági károkat okozott. A három dolognak együttesen 450-500 millió forintnyi negatív hatása volt, ennyivel rontotta a város költségvetési pozícióját. Ráadásul ezek a tényezők nemcsak gazdasági nehézséget okoztak, hanem az intézmények, a polgármesteri hivatal humán erőforrásának jelentős részének elvonta a figyelmét a napi munkáról, hisz számos olyan feladatot kellett megoldani, ami a hétköznapi munka során nem fordul elő. 

Mindezzel együtt kimondhatjuk, hogy eredményes időszakot zárunk. Ez a beszámoló egy olyan munkát foglal össze, ami eleget tett a programban megfogalmazottaknak, a Nagyatádon élő embereknek életfeltételeinek javításának, a szolgáltatásaink ellátásának és bővítésének. Zavartalanul és jó hatékonysággal működtek az intézmények, minden kötelező és önként vállalt tevékenységnek eleget tudtunk tenni – mondta a polgármester.

Mindezeken túl ebben az időszakban több mint 6 milliárd forint pályázati támogatást nyert el a város, az önrésszel együtt közel 7 milliárd forint értékű beruházási, építési és fejlesztési munka valósult, és valósul meg jelen pillanatban is a városban.

Céltudatosság és cselekvőképesség: előre és távlatosan kell gondolkodni, fel kell vázolni és céllá kell érlelni azokat a dolgokat, amik fontosak Nagyatád és a nagyatádiak számára. Az újítás, a többet, jobbat akarás szándéka szükséges ahhoz, hogy mindezek megvalósuljanak egy középtávú időszakban. Egy ilyen program akkor érvényesül, ha ez találkozik a nagyatádiakkal és a nagyatádiak találkoznak mindezzel. Sok szálon futó együttműködésre, reagálásra van szükség, ehhez sok kezdeményezés, program, esemény, találkozás, beruházás, építkezés, cselekvés kell, hisz a találkozás adja az értelmét a dolognak, így érezhetik magukénak ezeket a fejlesztések a nagyatádiak. 

A nagyatádiak vágyait, céljait, szükségleteit fogalmaztuk programmá, ez a dolgunk és feladatunk, a nagyatádiak munkája, tevékenysége a vállalkozások gazdasági teljesítménye az, ami tulajdonképpen az önkormányzati munkával együtt a várost élteti – mondta Ormai István.

A terjedelmes beszámoló teljes egészében megtekinthető ide kattintva.

Megosztás