Összeállítottuk Európa mézeskalács-térképét

A szeretet ünnepével előkerülnek a háztartásokban a mézescsuprok és az illatos fűszerkeverékek – a december a mézeskalács hónapja! Ugyanakkor a norvégok borssütinek, az angolok gyömbérkenyérnek nevezik – megnéztük, milyen neveket adtak Európában a kedvenc karácsonyi süteménynek!

Kevés dolog hoz annyira karácsonyi lázba, mint a mézeskalácssütés – magam előtt látom a 6 éves önmagam, ahogy édesanyám mellett állok a konyhaasztalnál egy sámlin és sorra szaggatom ki a különböző formákat az mézbarna tésztából, miközben ő váltogatja a megtelt tepsiket a sütőben. A házat elönti a sülő sütemény édes-fűszeres illata, és én a bokámig érő konyhakötényben az ablak mellé csoszogok nézni a hóesést, vidáman elmajszolva az első, még forró mézeskalács csillagot.

A francia legenda szerint a mézeskalácsot 992-ben az örmény szerzetes, a később szentté avatott Nikopoliszi Gergely hozta Európába Észak-Görögországból. Hét évig élt a franciaországi Bondaroyban, Pithiviers város közelében, ahol papokat és más keresztényeket tanított mézeskalács főzni. 999-ben halt meg. Ám valószínűbb, hogy a hadjáratról visszatérő 11. századi keresztes lovagok hozták a fűszeres sütemények receptjét a közel keletről.

Egy másik legenda a mézeskalács eredetét Jézus születésével köti össze: eszerint a mézeskalács egyik fő összetevőjét, a gyömbért adta volna ajándékba a negyedik napkeleti bölcs, aki soha nem jutott el Betlehembe. Míg a három bölcs arannyal, tömjénnel és mirhával célba ért, viszont a negyedik nem tudta befejezni az utat, egy szíriai városban állt meg, ahol az összes gyömbért egy helyi rabbinak adta. A rabbi tanítványai azt a szokás követték, hogy a születendő messiásuk előtt tisztelegve sült kenyérből készült kis házakat építsenek és ettek, ugyanis a Betlehem héberül azt jelenti, hogy „kenyér háza”. A negyedik bölcs azt javasolta, hogy adjanak gyömbért a kenyérhez, hogy fűszeresebb és ízesebb legyen. És így született az első mézeskalácsház a legenda szerint.

A mézeskalácssütés mestersége évszázadokon át megbecsült szakma volt szerte Európában, olyannyira, hogy külön céhes iparágazattá fejlődött a 17. századra, de már a korai középkorra is visszavezethető a megjelenése a kontinensen. Sőt, egyes források egészen az ókorig eredeztetik vissza ennek a különleges süteménynek a történetét. Az évszázadok során számos nemzet és kultúra átvette készítésének művészetét és saját elemekkel tarkították a receptet és a formákat, megannyi hagyományt is csatoltak hozzájuk: elég ha megnézzük az egyik legismertebb gyermekmesét, a Jancsi és Juliskát: a főszereplők az erdőben egy mézeskalácsházra bukkannak, ahol a gonosz boszorka él – a süteményház itt a csábítás szimbóluma. Kevés olyan európai ország van, amely nem ápolná a mézeskalácssütés hagyományát, melyekhez sok babona is kötődik. Elkészítésük is sokban különbözhet, egyes országokban például eredetileg borsot is tettek a tésztába, vagy töltelék volt benne, esetleg keksz helyett vastag piskótaként készítették. Erre az elnevezésük is utal. Nézzük meg, hogyan nevezeik a Mézeskalácsot az egyes nemzetek!

Érdekes módon kevés nyelv nevezi „mézesnek” a mézeskalácsot. Bár sok receptváltozat tartalmazza a mézet, ám a magyar egyike azon kevés nemzeteknek, amely ezt az összetevőt emeli ki a megnevezésben. Nálunk elképzelhetetlen lenne ennek a csemegének a méz nélküli változata, ám több országban, főleg az angolszász területeken, melasszal, vagy csak cukorral készül a mézeskalács. Mondhatni, mi vagyunk a „mézes” kifejezés központjában, ugyanis főképp a szomszédaink járnak el hasonlóan. A horvátok „medenjak”-nak nevezik, ahol a „med” szótő a mézet jelenti, hasonlóan a szlovák „medovník”-hoz, a szlovén „medenjaki”-hoz és a szerb „medenjaci”-hoz, de még a bolgárok is ezt a példát követik: ott medenki a mézeskalács. A legtöbb balkán ország követi ezt a példát.

Angliában és Amerikában „gingerbread”-nek, azaz gyömbérkenyérnek nevezik a süteményt, utalva erre a fűszerösszetevőre, illetve arra is, hogy régebben kenyérmorzsából gyúrták össze egyes területeken a tészta alapját. A spanyolok is „pan de jengribe”-nek, vagyis gyömbéres kenyérnek hívják az angolokhoz hasonlóan, az olasz változat jelentése ugyanez: „pan di zenzero”, és a portugál is ugyanezt a logikát követi: „pão de gengibre”. A franciák a sütemény fűszerességére utalnak az elnevezésben, ők éppen ezért szó szerint „pain d’épices”-nek, azaz fűszeres kenyérnek nevezték el. Hasonlóan jártak el a csehek (perník), lengyelek (piernik) és az ukránok (pryanyk): ezekben a nyelvekben a fűszer, fűszeres szó eredete tükröződik.

A mézeskalácsok fővárosának, Nürnbergnek hazája, Németország. Érdekes módon a német nyelvterületeken használt „Lebkuchen” kifejezés eredete bizonytalan. Az első szótag, a „leb-” több eredetre is visszavezethető, az egyik jelölt a latin „libum”, amely egyfajta laposkenyeret jelent, míg a „Kuchen” süteményt, vagyis lényegében „kenyérsütemény” a jelentése, mely megint csak a kenyértöredék-összetevőkre utalhat.  

Más nyelvek tükörfordításban az alábbiaknak hívják a mézeskalácsot: Északon a svédek „pepparkakornak”, a norvégek „pepperkakennek” nevezik, azaz „borstortának”, amely vélhetően a fűszerességére utal, ugyanígy a finnek „piparkakku”-nak keresztelték el. A hollandok hasonlóan peperkoek-nek nevezik, ugyanakkor ontbitkoek-nek, azaz reggeli tortának is hívják. A dánok viszont nem csatlakoztak a skandináv példához, ők a színét emelték ki: „brunkager”-nek, azaz barna tortának hívják.

Az olyan országokban, ahol több hivatalos nyelvet is használnak, többféle megnevezés is elterjedt, ilyen például Belgium és Svájc. Érdekes módon abban az országban, ahonnan egyes források a legelső mézeskalács receptet eredeztetik kr.e. 2400-ból, Görögországban nincs hagyománya a mézeskalács sütésnek, nincs is rá szavuk. Az alábbi térképen összefoglaltuk, hogy az egyes nemzetek miként nevezik a mézeskalácsot Európában:

Ha ön még nem készítette el a mézeskalácsot, tudunk javasolni egy jó receptet: az alábbi videóban már korábban bemutattuk, miképp készíthető igazán finom karácsonyi sütemény. Kellemes karácsonyt!