Zökkenőmentes volt az iskolák újranyitása

Csak a diákok 1-2 százaléka nem tért vissza a nagyatádi iskolákban a hétfői újraindítás napján. A tananyagban digitális oktatásból fakadó hiányok pótlására fognak törekedni. Jelenléti ballagásra készülnek.

Utoljára április 19-én jelentettek be az oktatás terén a járványügyi korlátozásokban enyhítést, akkor az óvodások és az alsó tagozatosok számára nyíltak meg az oktatási intézmények. Most pedig alig egy hónappal a tanév vége előtt minden diák újra látogathatja az iskolát, beleértve a középiskolásokat is.

Az iskolaigazgatókat arra kérték, kezeljék rugalmasan az esetleges hiányzásokat, a legutóbbi újranyitáskor még nagyobb félelemmel engedték a szülők iskolába a gyermekeiket. Az óvodások 40, míg az alsósok 23 százaléka maradt akkor otthon. Most viszont úgy tűnik, bizakodóbbak az emberek a járvánnyal kapcsolatban: így például az általános iskolákban 98 százalékos volt a jelenlét, és az Ady gimnázium és technikumban is minimális volt a hiányzás a jelenléti tanítás első napján.

 – A Bárdos iskola 465 és az Árpád iskola 380 tanulójából csak néhány diák nem vett részt az első napon, de ekkora hiányzás máskor is elő szokott fordulni – magyarázta Iváncsics Gyula iskolaigazgató. – Senki nincs karanténban, nincs fertőzött pedagógus. Ballagást is biztosan fogunk tartani a hagyományos módon június 12-én, az még a kérdés, hogy hány vendéget hívhat egy tanuló, de a két szülő biztosan jelen lehet, ezt még ki kell számolnunk. Aki élni kíván a lehetőséggel, az egy napos osztálykiránduláson is részt vehet. Most az a feladat, hogy felmérjük a hiányosságokat, amik keletkeztek a digitális oktatás alatt, ezeket pótoljuk, majd megfelelő számonkéréssel az oktatóink megadják az érdemjegyeket.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

Az Ady Endre gimnázium és technikum tanulói több hónapja nem látogathatták az iskolát, az utóbbi hetekben is csak az érettségizők léphettek a területére. A nyitás napján itt is szinte hiánytalan volt a részvétel.

Zökkenőmentesen elindultunk, történik a pótlás és haladunk tovább a tananyaggal, tarjuk magunkat a tantervhez – mondta az iskolaigazgató, Cseh Tamás. – Igyekszünk úgy átszervezni, hogy minden diák optimálisan teljesíthesse a tárgyakat. Lesz felzárkóztatás, mindent megteszünk azért, hogy a lehetőségeikhez képest mindenki eredményes évet zárjon. Évzárót a tanrendnek megfelelően megtartjuk, és ballagás is lesz, de még nem találtuk ki milyen formában. Egyelőre a végzős, érettségiző diákjainkat sem akartuk ezzel terhelni, egyeztetünk az osztályfőnökökkel is. Mindenképpen jelenléti formában lesz, de nyilván május 25. előtt semmiképpen, az eredeti terv szerint az érettségik kiosztásával együtt tartottuk volna.

Az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökkent az elmúlt két hétben, az elhunytak száma is újra 100 fő alatt van. Ezzel együtt pedig folyamatosan nő az átoltottság, már több mint 4 millió 300 ezren kapták meg az első vakcinát.

Megosztás