Zenepavilont adtak át Kaszóban
Jövőbeli koncertek helyszíne lesz a pavilon. A beruházás célja a kaszói kiránduló központ fejlesztése és egyben az erdő és vadak iránti érzékenyítés. Az Egy a természettel világkiállítás keretében valósult meg,
A kaszói kirándulóközpont bejárata előtt korábban egy füves futballpálya terült el, ebből most lecsíptek egy keveset az újonnan épült 7 méter széles 10 méter hosszú zenepavilon számára, melyet a mai napon adott át Hajdú Tibor, Kaszó polgármestere, Galamb Gábor, a Kaszó Zrt. vezérigazgatója, és dr. Kovács Zoltán kormánybiztos.
Az új zenepavilon az „Erdei Muzsika” nevet kapta, az épület részét képezi egy színpadi emelvény, egy jegypénztár, öltözőhelységek és mosdók, külön akadálymentesített mellékhelységgel. A pavilon négy tartógerendája eredeti formájában meghagyott, 5 méter magas tölgyfatörzs. A tervezést és a kivitelezést is többségében nagyatádi vállalkozók bonyolították le. A beruházás mintegy 35 millió forint pályázati forrásból valósult meg a világkiállítás szervezésért felelős Egy a Természettel Nonprofit Kft. támogatásával. Az Vadászati Világkiállítás országos programsorozata szeptember 25-én vette kezdetét, központja a budapesti Hungexpo kiállítás.
A kaszói átadóünnepségen fel is avatták a zenepavilont a vadásztémához illő hangszerekkel: a Baranyai Vadászkürt Együttes adott rövid műsort. Ezt követően a Kaszó Zrt. vezérigazgatója mondott köszöntőbeszédet.
– Az alaptevékenységünk mellett kiemelt szerepet kaptak a közjóléti beruházások, minden olyan fejlesztés, amely segít megismertetni az idelátogatókkal az erdei életet, a természetet, a vadászati kultúrát – mondta a vezérigazgató. – Ezeket a beruházásokat úgy választjuk meg, hogy egy láncra fel tudjuk fűzni őket a korábbi fejlesztésekkel, azokkal összhangban legyenek.
Dr. Kovács Zoltán, az erdészeti világkiállításért felelős kormánybiztos folytatta a vendégek köszöntését.
– Gőzerővel zajlanak a programok illetve nagy tömeggel látogatják a kiállítást Budapesten, több mint 90 ezer látogatónk volt csak a Hungexpón – emelte ki a kormánybiztos. – A világkiállítás szívét-lelkét a vidéki programsorozat is jelenti. Komplexitásában a somogyi konzorcium a legtöbbet tette le a világkiállítás asztalára, ennek egyik központi eleme a fiatalok és a gyermekek megszólítása. 55 ezer gyermek regisztrált a rendezvényekre, az elmúlt hat napban 15 ezren látogatták a Hungexpót. A természet szeretetére, a vadak tiszteletére és a vadgazdálkodás szükségességére tanítjuk őket. A jövőben még magasabb színvonalon tudjuk kielégíteni a gyerekek olthatatlan vágyát a természet megismerésére. A somogyi megyei konzorcium rengeteg ilyen programot kínál ennek a korosztálynak.
1500 programeleme van a kiállításnak, az elmúlt másfél év rendezvénysorozataiban 740 ezer embert mozgattak meg – tette hozzá a kormánybiztos. A világkiállítás költségvetése jelenleg több mint 70 milliárd forint.
Az újonnan átadott zenepavilont várhatóan már a jövő héten felavatják: október 8-10 között tartják Kaszóban a Tacskó Európa Kupát, valamint 9-én a szokásos trófeaszemlét, melyet családi nappal fognak egybekötni – utóbbi programokon minden bizonnyal már valóban felcsendül a zene az „Erdei Muzsika” színpadán.