Vízbe köpni tilos! – A fürdőélet kezdetei Nagyatádon
„Kétheti fürdőzés után magam veszem fel a kabátomat” – írta egy lelkes fürdőző bő száz éve. Akkoriban az atádi artézi fürdőt csak felváltva használhatták a nők és a férfiak, még a házastársakat sem engedték be egyszerre.
Ivóvíz helyett hévizet találtak
Nagyatádon a 20. század elején sok baj volt az ivóvíz minőségével és mennyiségével. Ahogy Burics László írta községi monográfiájában: „Községünkben a talajvíz meglehetősen magasan van. (…) Ennek ellenére a kutakban kevés víz van, mert nem fúrnak mély kutat, s a 2-3 vízerecske (…) nem táplálja bőven a kutat. (…) A kutak vize a község legnagyobb részében ivásra nem alkalmas.” Ezért a község vezetése úgy döntött, hogy egy olyan kutat fúratnak, amely mélyről, egészséges, tiszta vizet tud majd biztosítani a lakosoknak. 1906-ban egy budapesti kútfúró mestert el is végezte a mélyfúrást az akkoriban vásártérként működő Széchenyi téren. Mindenki meglepetésére a 403 méteres mélységből 30,5 ºC fokos hévíz, azaz termálvíz tört fel földgáz kíséretében.
Nagyatádi Ártézi Fürdő Részvénytársaság
A századforduló Magyarországán (sőt, az egész Osztrák-Magyar Monarchiában) virágzott a fürdőkultúra. Nagyatád akkori vezetői, tehetősebb polgárai is meglátták a lehetőséget a feltörő hévízben, és még abban az évben megalapították a Nagyatádi Ártézi Fürdő Részvénytársaságot. A cél a fürdő felépítése, hosszabb távon pedig Nagyatád fürdővárossá, turisztikai központtá fejlesztése volt.
1907. július 20-án meg is nyitotta kapuit a szép, neoromán stílusú, tornyos kis fürdőépület a város közepén. A terveket Pazár István, az Országos Vízépítési Igazgatóság mérnöke készítette, a kivitelezés egy helyi építészcsalád, a Kun és Trattner cég munkája volt.
1910-ben már 18000 korona értékű gépek működtek a létesítményben, évi nyeresége megközelítette a 4000 koronát. A haszon egy részét a Széchenyi tér átalakítására, rendezésére, parkosítására fordították, ahogy akkor fogalmazták: a tér „egyetemes és szép nyilvános kertté” alakítására.
Fürdőzni csak szépen, külön-külön
1911-ben a létesítmény gyógyfürdő minősítést kapott, s augusztusra a népfürdő is elkészült. Ennek medencéjét (mely ma is megvan) és közönségét ábrázolja a képeslap, amely a korabeli vidéki fürdőkultúra hangulatát is nagyszerűen visszaadja. A fürdőt a nők és a férfiak csak felváltva használhatták, óránkénti váltásban (a képen az egyetlen férfi a fürdőmester), s a nők fürdőruhája még az egész testet elfedte. A fürdőkabinokban nem fürödhettek együtt a különneműek, s még a házastársakat sem engedték be egyszerre. Ez nagy felzúdulást keltett. Jellemző a korra az is, hogy az alábbi szövegű figyelmeztető táblát kellett – jól láthatóan – a korlátra erősíteni: „Vízbe köpni tilos!”
Minden tilos, még úszni is!
A fürdőhasználat szigorú szabályait a Nagyatádi Hírlapban is közzétették:
„Tilos a fürdőben lármázni, fütyülni vagy énekelni, a vízmedencébe beleugorni, beleköpni, a vizet locsolni, úszni, a vendégeket háborgatni. Továbbá szigorúan tilos undorgerjesztő vagy ragályos bajban szenvedőknek a fürdőt használni, orvosszerekkel és szappannal a fürdőt bemocskolni. 6 éven aluli gyermekek a társasfürdőben nem fürödhetnek, 6-12 éves korig pedig csakis felügyelet mellett!” (Nagyatádi Hírlap 26. szám: 1907. jún. 27.)
„A reuma és merevedésben szenvedő embertársaimnak…”
A korabeli nagyatádi újság tudósításai szerint nagy érdeklődés mutatkozott a víz iránt, különösen a reumás betegek körében. 1908 májusában naponta 200-300 fürdőző látogatta az intézményt, ezért a vármegye orvosai és gyógyszerészei itt rendezték meg közgyűlésüket. Egy lelkes fürdőző az alábbi levelet küldte távozása után az igazgatóságnak:
„Tekintetes Artézi fürdő igazgatóságának.
A fürdő kitűnő hatása olyannyira hatott reumás bántalmaimra, hogy azok teljesen megszűntek. Ide jöttemkor kabátomat más segítette felvenni, mert kezem merevedett volt, most kétheti fürdőzés után, hála az atádi artézi fürdőnek, magam veszem föl a kabátomat.
Meglepett, még különösen úgy a fürdőben és a vendéglőben a jó és pontos kiszolgálás és az olcsó felszámítás.
A reuma és merevedésben szenvedő embertársaimnak ajánlom, hogy a Tekintetes Igazgatóság levelemet felhasználhassa és terjeszthesse.” (Nagyatádi Hírlap 32. szám: 1907. aug. 8.)
