Több tízezerre nőtt a hazai aranysakál állomány, az éves teríték negyedét Somogyban lövik

Akár 25-40 ezer példány is élhet belőlük itthon, és sok helyen óriási károkat okoznak. Somogyban úgy elszaporodtak, hogy csaknem 3 ezer toportyán került terítékre 2020-ban.

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Horváth Mihály az aranysakál vadászatának egyik legismertebb hazai szakértője. Nem azért, mert öt év alatt csaknem 1500 nádi farkast hozott terítékre, sokkal inkább azért, mert a SEFAG Zrt. Lábodi Vadászerdészetének igazgatója páratlan megfigyelésekkel gazdagította a ragadozóval kapcsolatos ismereteket. Úgy tapasztalta, a sakál még a rókánál is ravaszabb, azaz óvatosabb és intelligensebb.

– A csapdákat legtöbbször elkerüli, és ha a „család” valamelyik tagja pórul jár, a többiek hosszú időre megjegyzik azt, hogy mi történt az elvesztett családtaggal. A sakál ugyanis nagyon gyakran párosan vagy többedmagával vadászik. Így a csapdába került társ látványa hosszú időre „beég” a szerencsés túlélő agyába. Ugyanez igaz a fegyveres vadászatra is, ha marad „hírvivő”, akkor azon a környéken jó darabig nem kell a vadásznak eredményre számítania – osztja meg tapasztalatait Horváth Mihály.

A nádi farkast a tudomány őshonos fajként kezeli hazánkban, amely a múlt század közepén kipusztult, de a 80-as évek elején a Balkán felől újból teret kezdett hódítani nálunk. A nagyjából negyven évvel ezelőtti megjelenését követően aztán az állománya drámaian emelkedni kezdett, és Horváth Mihály szerint nem alaptalan azt feltételezni, hogy napjainkban akár 25-40 ezer példány is élhet országunkban, de nyugat és észak felé haladva lassan már egész Európát meghódítja. Az intenzív terjedését a faj tulajdonságai magyarázzák, hiszen egy 11-15 kg tömegű ragadozóról van szó, ami mégiscsak kétszer akkora, mint egy róka. Fennmaradását a táplálékok iránti igénytelenségének és az átlagosan 7-8 körüli szaporulatának köszönheti amellett, hogy természetes ellensége nincs idehaza. Vagyis beavatkozásra van szükség, szabályozni kell az állományát.

– A baj az, hogy az óvatossága miatt a legtöbb helyen csak akkor szembesülnek a tömeges jelenlétével és a kártételével, amikor az őz eltűnik a területről, vagy akkor – ahogy ez szintén több helyen megtörtént – amikor száz dámtehén mellett július végén egyetlen borjút sem lehet már látni.

Tapasztalatai szerint az aranysakál haszonvadjaink szaporodási időszakában előszeretettel keresi fel az ellőhelyeket, és öli meg a néhány napos őzgidát, dámborjút vagy vadmalacot. A toportyán állományát rendkívül nehéz szabályozni, mert hatékonyan leginkább csak éjszaka lehet rá vadászni, de ravaszsága miatt akkor sem könnyű puskavégre kapni.

– Néhány alkalommal sikerült már egy éjszaka tíznél is több sakált lőnöm, főleg olyan helyeken, ahol korábban háborítatlanul élhettek. Egy éjszaka a legtöbb 17 példány volt, ami a múlt esztendő utolsó napjaiban történt. Vendégként vadásztam egy szomszédos vadászterületen, ahol előtte legalább félévvel senki sem vadászott sakálra. Ehhez az eredményhez azonban a tapasztalatokon kívül vadászszerencsére is szükség volt, amiben nem volt hiány. Egy speciális prédaállat-hanggal sikerült több mint húsz toportyánt becsalnom különböző helyeken, és közülük nem sok távozott ép bőrrel.

Mint említettük, a sakál legújabb kori térhódítása a déli országhatár felől kezdődött, Somogy és Baranya megye a „legfertőzöttebb” emiatt, amit az éves sakálelejtési adatok is alátámasztanak. Magyarországon minden negyedik sakált Somogyban lőtték 2020-ban.

– Öt esztendővel ezelőtt jómagam is elkezdtem a lábodi vadászterület aranysakál állományát apasztani, és már az első évben több mint 250 példányt sikerült fegyverrel elejtenem, amit azóta minden évben újból és újból sikerül megismételnem vagy felülmúlnom. Ma már az 1500-at is meghaladta a saját magam által terítékre hozott toportyánok száma, ami minden szempontból megdöbbentő mennyiség. Öt év alatt nagyjából 1300 éjszakát fordítottam arra, hogy az elvégzett munka gyümölcsözni kezdjen.

Most már éjszakánként jóval kevesebb sakálüvöltést lehet hallani a Lábodi Vadászterületen, és a hanyatlásnak indult őz- és dámállomány is növekedni kezdett. Időközben az egész ország megismerte Horváth Mihály tevékenységét, sőt, a német és spanyol szaksajtó is felfigyelt az egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó munkájára.