Szalagavató az Ady Endre Technikum és Gimnáziumban

Pénteken tartották meg az Ady Endre Technikum és Gimnázium hagyományos szalagavató ünnepségét. Az eseményen az iskola végzős diákjai ünnepélyes keretek között kapták meg szalagjukat, amely tanulmányaik lezárásának és az iskolához való tartozásuk jelképévé vált. Az ünnepségen Cseh Tamás Attila igazgató mondott beszédet, amelyben felidézte az elmúlt évek közös élményeit és kihívásait.

Ebben az évben egy osztály, a 12/H tanulóinak tűzték fel a szalagot az Adyban, emiatt a szalagavató ünnepség is az iskola épületében volt, ám ez nem vont le semmit az est fényéből; az aula csordultig telt családtagokkal, rokonokkal, barátokkal.

Csabi-Tóth Zsolt versmondását követően Cseh Tamás Attila igazgató a beszédében kiemelte a célok fontosságát és az azok eléréséhez szükséges küzdelmek értékét.

– Nem a hegycsúcs a szép, ha mégoly festőien világítja is meg a hold, hanem az a szép, hogy vannak hegycsúcsaink, melyek kikényszerítik belőlünk az igazi emberi magatartást, a küzdést – idézte fel az igazgató Benedek István gondolatait.

Az igazgató külön méltatta a diákok helytállását a COVID-19 járvány idején, amely az iskola közösségét még szorosabbá kovácsolta. Hangsúlyozta, hogy az ünnepség nem csupán egy lezárás, hanem egy új kezdet is.

Önök most szalagot kapnak, amellyel megmutatják a világnak, hogy büszkén viselhetik annak az iskolának a jelképét, amely hat éven keresztül formálta önöket tudásban, testben és lélekben. Keressük meg azokat a lehetetlennek tűnő dolgokat, amelyeket idő előttiségként értünk meg – és tegyük lehetővé őket! – zárta gondolatait az igazgató.

Az ünnepi műsorban az iskola diákjai énekkel, versekkel és jókívánságokkal készültek végzős társaiknak. A szalagtűzést követően a hagyományos bálnyitó keringő következett, melyet már hónapok óta gyakoroltak a diákok. Az ünnepi szalagavató után a résztvevők bállal zárták az estét. Az iskola hatalmas képgalériát osztott meg az eseményről, amelyet ide kattintva találhatnak.

Az intézmény közösségi oldalán a szervezőknek is megköszönte a munkáját: köszönet a főszervezőknek, Tóth Ágnes Katalinnak, és Papné Kigyósi Ildikónak, a munkájukat támogató diákoknak, oktatóknak, technikai alkalmazottaknak, hogy lehetővé tették ennek a felejthetetlen élménynek a megvalósulását – írták.

(Fotók: KSZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium közösségi oldala)

Megosztás