Rezsicsökkentés a fával és szénnel fűtőknek

Az idei fűtési szezonban azok is részesülhetnek rezsicsökkentésben, akik nem vezetékes gáz- vagy távfűtéssel rendelkeznek. Azok, akik igénylik a támogatást, október közepéig kérvényezhetik azt Nagyatádon is.

Egy júliusi kormányhatározat rendelkezik arról, miszerint idén a téli rezsicsökkentésben azok is részesülhetnek, akik korábban nem kapták meg ezt a támogatást. Ez azt jelenti, hogy a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot használó háztartások is kaphatnak kedvezményt az idei fűtési szezonban. Vagyis azok, akik fával vagy szénnel fűtenek. Ehhez igénybejelentés benyújtására van szükség: ennek határideje 2018. október 15., hétfő. (A határidő lejárta után benyújtott kérvények érvénytelenek!) Az igényfelmérés eredményeiről október 31-én tájékoztatja a Belügyminisztérium a Kormányt. Ezután kapnak majd információt a kérvényezők arról, hogy a bírálat alapján jogosultak-e a kedvezményre.

Igénybejelentést nem nyújthatnak be azok a háztartások, amelyek:

  • gáz- vagy távhő-szolgáltatási szerződéssel rendelkező háztartások, valamint
  • a kizárólag elektromos fűtési móddal rendelkező háztartások.

 

 

 

Háztartásonként egy igénybejelentés nyújtható be. Nagyatádon ezt a Nagyatádi Polgármesteri Hivatalban (7500 Nagyatád Baross G. utca 9.), a földszint 5. számú irodában, ügyfélfogadási időben tehetik meg az igénylők. Akár személyesen, akár postai úton vagy az igénybejelentő meghatalmazottja útján is van lehetőség az igény benyújtására. Az ehhez szükséges igénybejelentő nyomtatványt a Polgármesteri Hivatalban és a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központban lehet átvenni.

Az Origo korábbi, kapcsolódó cikke szerint az önkormányzatok 12 ezer forint értékben biztosítanak majd tüzelőanyagot a támogatásban részesülőknek. Ezt a fűtési szezonban lehet majd átvenni. Becslések szerint körülbelül 800 ezer háztartást érinthet a kedvezmény.

A támogatással kapcsolatos további fontos információk:

  • Az igénybejelentés szempontjából háztartásnak minősül: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége.
  • Az igénylőnek az adott háztartás a bejelentett lakóhelye vagy bejelentett tartózkodási helye kell, legyen.
  • Az igénybejelentő nyilatkozaton fel kell tüntetni az igényelt fűtőanyag fajtáját, amely később nem módosítható.
  • Nem felel meg a háztartás a feltételeknek, amennyiben a téli rezsicsökkentés korábbi intézkedéseiben részesült.
  • A benyújtott igények jogosságát az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyszíni vizsgálattal, szúrópróbaszerűen ellenőrizheti. Ha a vizsgálat eredményeképpen valószínűsíthető, hogy az igénybejelentő hamisan kérvényezte a támogatást, szabálysértési vagy büntetőeljárás kezdeményezhető vele szemben.

 

Megosztás