Rátörte az ajtót a volt élettársára, falba verte a fejét
A Nagyatádi Járási Ügyészség magánlaksértés és könnyű testi sértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki egyebek között rátörte az ajtót a volt élettársára, és a falba verte a fejét Csurgón.
A vádiratban foglaltak szerint a harmincas éveiben járó vádlott egy évig volt élettársi kapcsolatban a sértett nővel, aki 2022 februárjában szakított vele.
A férfi a szakítás ellenére kereste a nőt, 2022 februárjában személyesen is megjelent korábbi közös otthonuknál. A terhelt először még kopogtatott, majd fenyegetést is használva felszólította a sértettet, hogy azonnal nyissa ki az ajtót. Mivel a nő tartott a vádlottól, a kulcsra zárt ajtót nem nyitotta ki, ezért azt a férfi többszöri próbálkozás után felső testével beszakította.
Az indulatos vádlott a lakásban egyből bántalmazni kezdte a sértettet, nyakát megragadva fejét többször a falba verte, majd nyakánál fogva olyan erővel lökte el, hogy a nő háttal a konyhaasztal mellé esett. A férfi a földön fekvő sértett bordáit is megrúgta, a bántalmazással csak akkor hagyott fel, amikor a nő közölte vele, hogy rosszul érzi magát.
Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.
(Nyitókép: depositphotos.com)