„Öt deka töpörtyűt kérek” – atádi piacriport

Már tíz deka hús is számít, a másodosztályú zöldség fogy a legjobban, a gyümölcsök ára miatt pedig néha trágárságig fajul az elégedetlenkedés.

A nagyatádi piacról fogynak a vásárlók. Az eladók elmondása szerint az év elejéhez képest fele annyian mennek ki csütörtökönként. Akik mennek, ők is kevesebbet vásárolnak.

A vásárcsarnok épületében a szokásos zsongás helyett álmos üresség tapasztalható. Akik itt vannak, ők is inkább nézelődnek, mint vásárolnak.

Egy idős asszony áll egy koszosfehér szatyorral a húspult előtt. 

– Öt deka töpörtyűt kérek.
– Ötöt?
– Ötöt. Nagyon szeretem, de ennyire van pénzem – szól az idős asszony. – Eddig tíz dekát vettem, de most az öt kerül annyiba, mint eddig a tíz. 

Előveszi az elhasznált, kopott pénztárcáját, és a tenyerébe rázza az aprópénzt, majd fizet. 

Nem egyedi eset ez. Mindenből egyre kevesebb fogy, mondják az árusok. A fél kiló helyett csak huszonöt deka, a kolbászból egy pár helyett fél szál.

– Régen a legtöbben legyintettek arra, ha tíz dekával többet adtam valamiből. Most le kell szednem azt a tíz dekát – mondja a hentesnél az eladó.

Nem csak a hús megvásárlása okoz gondot. A zöldégárusnál néhányan válogatnak. Először az árakat nézik meg, a ráncosabb paprikából kezdenek el válogatni. Nem csak az idősek, a fiatalok is.

– Mindenből a legszebbet hozzuk, az árakat is igyekszünk alacsonyan tartani, de hiába – panaszolta az egyik zöldséges. – Az alap dolgokat megveszik, paprikát, paradicsomot, hagymát, de ha van másodosztályú, akkor azt. Lecsónak az is jó. 

Gyümölcsre még kevesebb jut. Van, aki elkeseredik az árakon, a feszültséget pedig az árusokon vezeti le. 

– Nemrég még alig vártam, hogy vége legyen a napnak. Csütörtökönként nem tudtam leülni egy percre sem. Mostanában már inkább az a baj, hogy túl sokat ülök. A gyümölcs alig fogy, volt, hogy kiabáltak velem, hogy rohadjon rám ennyiért. Mintha én tehetnék róla. 

Egyedül a sütödénél áll hosszabb sor, bár nem akkora, mint ami a hónap elején jellemző. 

– Egyre korábban jön el a hónap vége – mondja egy férfi, közben szomorúan mosolyog. Hurkát eszik cseresznyepaprikával. – Kolbászt is ennék, csak… – megpaskolja az olajos munkásnadrágja zsebét. 

A vásárcsarnokból kifelé menet még elkapom két férfi kontextus nélküli beszélgetését:

– És akkor miből fogtok élni?
– Hát, semmiből.

(Fotók: Röhrig Dániel)