„A kínok kínját élte át egy ismerősöm a velem szemközti ágyban”

Hogy mi történik a kórházak covid osztályán, arról csak az orvosok, az ápolók és az ott ápolt betegek tudnak. Az előbbi két csoport hivatalból nem nyilatkozhat, így a gyógyultakat kérdeztük az ottani tapasztalataikról.

Összecsaptak a járványhullámok a fejünk felett, a bizonytalanság egyre csak nő, és a koronavírus már nem csak egy távoli, megfoghatatlan veszélyt jelent. Alig akad már olyan nagyatádi, akinek a rokoni-ismeretségi köréből legalább egyvalakit nem döntött volna ágynak a járvány, és bizony sokan vannak azok is, akik emiatt elveszítették egy szerettüket, köztük ezen sorok írója is. A vihar, aminek dörgését pár hónappal ezelőtt csak a messzeségből véltük hallani, most itt tombol a fejünk fölött, és egyre többen félnek tőle.

A járvány okozta nyomás, a szorongás a bezártságtól, a betegségtől és a megélhetés elvesztésétől egyre nagyobb súllyal nehezedik a vállunkra. Ilyen helyzetben kulcsfontosságú lenne az emberek alapos, hiteles tájékoztatása, ám ehelyett még nagyobb hallgatásra kötelezik az orvosokat és a kórházakat: titoktartási nyilatkozatot íratnak alá velük, nehogy kiderüljön, milyen állapotok uralkodnak a kórházak falain belül.

Így most csak azok mesélhetnek a covid-osztályokról, akik a betegségből felgyógyulva kijöhettek onnan. A jelenlegi adatok alapján minden 14. ember, aki elkapja a koronavírust, kórházi ápolásra szorul a felépüléshez (a magyarországi aktív fertőzöttek és a kórházban ápoltak aránya 6,8 százalék). Olyan emberekkel beszélgettünk, akik megjárták a Nagyatádi Kórház covid-osztályát. Ijesztő élmény szembesülni saját halandóságunkkal és kiszolgáltatottságunkkal. Egy 50 éves hölgy 10 napig igyekezett otthon kiheverni a betegséget. Végül a légszomj annyira elhatalmasodott rajta, hogy a párja mentőt hívott neki. Arra panaszkodott, rossz érzés volt, hogy ezekben a napokban nem láthatta őt orvos.

– 10 napig folyamatosan lázas voltam. A háziorvosom személyesen nem tudott megvizsgálni a protokoll miatt, ez viszont csöppet sem volt megnyugtató, rettegtem, hogy nem látja orvos a tüdőmet – mesélte a neve elhallgatását kérő hölgy. – Az volt az utasítás, hogyha rosszabbodik az állapotom, hívjunk mentőt. De ki tudja azt pontosan megmondani, hogy mikor jön el az a pillanat? Végül aztán annyira nagy volt a légszomjam, hogy a férjem kihívta a mentőket.

Még időben került kórházba, az orvosa szerint ugyanis a keringése kezdett összeomlani. Pár nappal később a férje és az édesapja is bekerült a covid osztályra. Mint elmondta, egyszerre volt megnyugtató, egyszersmind rémisztő a kórházban feküdni.

– Nagyon jó ellátást kaptam, az orvosom mindent elmagyarázott, ami történik velem, ez megnyugtató volt. Végre szakemberek foglalkoztak az egészségemmel, nem volt bizonytalanság. Feltöltöttek folyadékkal – ekkorra ugyanis már teljesen kiszáradtam, mivel nem tudtam megfelelően enni és inni, ezt otthon nem tudtam volna megoldani. Egyszerre volt megnyugtató és ijesztő, hogy a párom is kórházba került: így legalább nem voltam egyedül, egy szobában lehettünk, de neki kétoldali tüdőgyulladása volt, ami nyilván aggasztott.

Amikor kezdett jobban lenni, igyekezett a többi, súlyosabb állapotú betegnek vigaszt nyújtani.

– Néha átmentem másik szobába, és együtt imádkoztunk a betegekkel. Különösen nehéz nekik, mert nem fogadhatnak látogatót, az orvosok is csak teljesen beöltözve érintkezhettek velünk. Mi a szobánk ablakából tudtunk integetni a rokonainknak, de ez a lehetőség nem volt mindenkinek elérhető. Nagyon sokan féltek odabent, különösen az idősek.

Összesen 8 napot töltött a covid osztályon. És bizony ez idő alatt nem egyszer szembesült halálos kimenetelű esetekkel is.

– Négyen haltak meg, amíg bent lábadoztam. Akivel az egyik nap még találkoztam, az másnapra meghalt. Ennyi elmúlást megtapasztalni ilyen rövid idő alatt, egyszerűen felfoghatatlan. Amikor hazakerültem, nem mertem egyedül aludni. Nem tudom, hogy az orvosok és az ápolók hogyan tudnak ezzel megbirkózni, de le a kalappal előttük: ennyi türelem és ennyi emberfeletti erő… Elképesztő, hogy mennyit küzdenek értünk, soha nem tudjuk majd eléggé meghálálni nekik, amit értünk tettek. Én csak annyit tudok javasolni az embereknek, bár nem akarom még jobban terhelni az orvosokat, hogy nem várjanak annyit, mint én. Ha huzamosabb ideig láza van valakinek, nem tud megfelelő mennyiségű folyadékot bevinni, és nincs javulás, akkor inkább menjen be a kórházba: ott mindent megkaphat az ember, ami a felépüléséhez kell. Bízzunk az orvosainkban!

A betegségből azóta többé-kevésbé felépült, már lassan 10 napja otthon van. Ám még mindig nagyon gyenge, csak mostanában merészkedett ki a szabadba sétálni egyet, de még az is megerőltető volt a számára.

Hasonló tapasztalatokról számolt be egy másik nagyatádi lakos, egy 66 éves férfi, szintén névtelenül. Ő kétszer is megjárta a covid-osztályt. Hétfőn engedték haza a kórházból, még most is otthon lábadozik. Nagyon gyengének érzi magát. Először Valentin napon került a kórházba.

– Tipikus tüneteim voltak: étvágytalanság, nem éreztem a szagokat, ízeket. De a legrosszabb ez a gyengeség. Még most is nagyot sokat pihenek otthon. Először 13 napot töltöttem kórházban. Utána, amikor stabil volt az állapotom, hazaengedtek, igaz, még pozitív volt a tesztem. Egy hetet töltöttem otthon, de alhasi fájdalmaim voltak, amivel újra visszamentem a kórházba. A vizsgálatok után megpróbáltam hazasétálni, de nem messze az otthonomtól összeestem. Nagyon furcsa érzés volt, egyszerűen nem tudtam parancsolni a mozgásomnak. Akkor mentőt hívtak hozzám, így kerültem vissza a covid-osztályra.

Még öt napot volt kórházban. Nem szívesen emlékszik vissza a bent töltött napokra.

– Borzalmas emlékeim vannak. Nem a közérzetem, vagy az ellátás miatt: amíg bent feküdtem, két halált is végigéltem. Az egyik egy öreg bácsi volt, a másik pedig egy ismerősöm, aki a velem szemben lévő ágyon feküdt. Mindent elkövettek az orvosok, hogy felépüljön, de egyszerűen legyűrte őt a betegség. A kínok kínját élte át a szemközti ágyon, szinte a szemem láttára fulladt meg. Még most is látom őt magam előtt. Az ápolók emberfeletti munkát végeztek, látszott rajtuk a stressz és a feszültség, de nagyon aranyosak voltak, mindennel kiszolgáltak. Hálás vagyok, hogy kijuthattam onnan.

A legutóbbi információnk szerint Nagyatádon 12 százalék körül van a kórházban ápolt covid fertőzöttek halálozási rátája. Vagyis minden nyolcadik ember, aki bekerül a kórházba koronavírussal, nem éli túl a betegséget. És ez nem az orvosok vagy az ápolók hibája. Éppen ezért hiába kezd elfogyni a türelmünk, muszáj még kitartanunk, és a lehető legszigorúbban betartani a járványügyi szabályokat, illetve ha tehetjük, beoltatni magunkat.

(Niytókép: MTI/Kovács Tamás)