Pénzügyben otthon vannak az Ady-s diákok
A megyei PénzSztár versenyen az első és harmadik helyet szerezték meg az Ady-s diákok. A pénzügyi-gazdasági megmérettetés regionális fordulójában pedig harmadik lett a gimnázium csapata.
Az Ady gimnázium tanulói több éve vesznek részt a PénzSztár, azaz pénzügyi-gazdasági verseny helyi fordulóján. Itt az interneten főleg pénzügyi kérdésekből álló feladatsort kell megválaszolniuk. A megmérettetésen négyfős csapatok indulhatnak. A vállalkozó szelleműek közül a 115 legtöbb pontot elérők jutnak ki a megyei selejtezőre. Ezt a selejtezőt november elején rendezték meg a Kaposvári Egyetemen. Ide a nagyatádi gimnázium két csapata is kijutott. Az első és a harmadik helyet szerezték meg a diákok. Az első helyen végzett nebulók a regionális döntőbe is tovább jutottak. A döntőt a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán rendezték meg november 21-én. Itt végül a harmadikak lettek az atádi fiatalok.
A regionális döntőben a feladatok között szerepelt, hogy egy helyi vállalatot kellett bemutatni, fel kellett térképzeni annak múltjában felmerülő nehézségeket, kockázatokat, illetve a sikerhez vezető utat kellett bemutatni. A tanulók a Büttner Kft.-t választották. A prezentáció mellett nehéz, komplex feladatokkal kellett megbirkózniuk a versenyzőknek. Egyebek közt például NAV ügyintézőt kellett játszaniuk, és a játékvezető által feltett kérdésekre helyesen válaszolniuk adóbevallási, adófizetési kérdésekben.
– A regionális döntő feladatai sok egyéni szereplést igényeltek a csapatmunkán felül, így megtanultak a tanulók magabiztosan előadni, prezentálni. Ez mindenképpen nagyon hasznos a mai pénzügyi világban. Olyan komplex gazdasági tudást igényelt, amely szerint a tanulók magabiztosan mozognak adózási területen, mint például az adóbevallás, elektronikus adózási felületek kezelése, és világgazdasági hírek ismerete, gazdasági portálok napi szintű olvasása. Rendkívül alapos tudást igénylő versenyen vehettünk részt, amely sok-sok élményt és tapasztalatot adott számunkra, nem csak a diákok, hanem a felkészítő tanárok számára is. Rávilágított arra, hogy jó irányban halad az intézményünkben a gazdasági oktatás, és esetlegesen még mely területek ismereteit bővítsük diákjaink számára az érettségi és a szakmai vizsga követelményein felül. Úgy vélem, hogy a pénzügyi-számviteli képzésünk a való életre készíti fel a tanulóinkat megfelelő minőségben– mondta Horváthné Bali Mónika a felkészítő tanár.