Pályaválasztási nyílt nap a KSZC Nagyatádi Szakképző Iskolában

Változatos szakmakínálat és vonzó képzési rendszer várta pénteken a környékbeli és a nagyatádi általános iskolák tanulóit a KSZC Nagyatádi Szakképző Iskola pályaválasztási rendezvényén.

Mintegy 100 környékbeli és 70 nagyatádi általános iskolás vett részt a KSZC Nagyatádi Szakképző Iskola pályaválasztási nyílt napján, ahol hat helyszínen ismerkedhettek meg a diákok az iskola nyújtotta lehetőségekkel.

– Az iskola összes oktatója részt vesz a bemutatókon, illetve a már nálunk tanuló diákok is besegítenek a rendezvény lebonyolításába. Szükség is van rá, mert egyszerre hat helyszínen, két etapban mutatjuk be a képzési kínálatunkat – mondta Perák Veronika, az intézmény igazgatóhelyettese.

A kistérség kilenc településéről, valamint a nagyatádi általános iskolákból érkeztek az érdeklődő diákok, akik a szakmák elméleti és gyakorlati részeit is megismerhették. A gépészeti, az építészeti és a kereskedelmi ágazatok bemutatása mellett, közismereti és szakmai órákat is tartottak az iskola oktatói, de a cukrászat rejtelmeivel is megismerkedhettek a pályaválasztás előtt álló általános iskolások.

A nemrégiben átadott vendéglátó kabinetépületben a turizmus-vendéglátás ágazat egyes részleteibe nyerhettek betekintést a fiatalok. A szakács-, cukrász- és pincértanulók képzésére is alkalmas, jól felszerelt helyszínen, a konyhai munkáktól kezdve a pincérképzésig bezárólag lehet a szakma alapjait elsajátítani.

Az iskola rendkívül vonzó képzési- és juttatási csomaggal várja a leendő tanulóit.

– Az első évben állami ösztöndíjat kapnak az ide járó diákok, ez havonta 16 ezer forintot jelent – kezdte a beszélgetést Döméné Lajos Katalin, az iskola vezetője. – Ők a 9. osztály végén ágazati alapvizsgát tesznek, utána eldönthetik, hogy az ágazaton belül merre haladnak tovább. A 10. osztályos diákok már szakképzési munkaszerződést és bruttó 100 ezer forintot kapnak a duális képzésben.

A duális képzést úgy kell elképzelni, hogy egy hetet az iskolában töltenek a diákok, egy hetet pedig a gyakorlati helyen dolgoznak.

Ráadásul a szakma megszerzése után az intézményben – esti tagozaton – két év alatt érettségi vizsgát is lehet tenni. A szakmai bizonyítvány kiváltja az egyik érettségi tantárgyat, így a bizonyítvány megszerzéséhez csak négy tárgyból kell teljesíteni a vizsgakövetelményeket.

Megosztás