Orvosok: ellehetetlenítik a vidéki kis kórházakat

Ha így marad, össze fog omlani a magyar egészségügyi ellátórendszer – röviden ez a legfontosabb észrevétele az általunk megkérdezett nagyatádi orvosoknak a most elfogadott jogállási törvényről.

A magyar orvosokat csapdába csalták ezzel a vastag mézesmadzaggal – foglalta össze a véleményét az egyik nagyatádi doktor. Mint ismert, a miniszterelnök által szombaton bejelentett nagy horderejű változást hétfőn már el is fogadta a parlament.

Ez a legfőbb probléma: nem lehet órák alatt, előzetes szakmai egyeztetés, komoly elemzés nélkül elfogadni egy törvényt, mert több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz – ezt valamennyi, általunk megkérdezett szakember kiemelte.

Több sebből vérzik a magyar egészségügy, az egyik legfőbb a szakemberhiány, így aztán a kormány által kitűzött cél alapvetően helyes – mondta a Nagyatádi Kórház egyik tapasztalt orvosa. – Jelenleg az tartja még össze a rendszert, hogy nyugdíjas kollégákkal toldozzuk-foldozzuk, de ők kiesnek, és akkor nem lesz, aki fenntartsa. Egyetlen megoldás az, ha az egyetemről kikerülők és a még itthon lévőket megpróbálják megtartani. Most a végzettek 40 százaléka elhagyja az országot, mint ötszörös bért kapnak tőlünk nyugatabbra. A fizetések duplájára emelése legalább csökkenti ezt a különbséget, versenyképesebbé teszi a fiatal orvosok számára a hazai lehetőségeket. Szóval, olyan rendszert kellene létrehozni, amiben az orvos a 8 órás munkája és az ügyelete mellett nem kényszerül másodállásra. Más kérdés, hogy a szakrendelések többségét nálunk is más kórházakból idejövő orvosok működtetik. Ha erre nem lesz lehetőség, akkor ki látja el ezeket a helyeket?

Ugyanis az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény tiltja, hogy vállalkozói vagy közreműködői szerződéseket létesítsenek a kórházakkal. Ez pedig veszélyezteti az ellátást, illetve az egészségügyi vállalkozások fennmaradását is – figyelmeztetett a Magyar Orvosok Szakszervezete.

A Nagyatádi Kórházban is mintegy 20 orvos dolgozik jelenleg, akiknek máshol van a főállásuk. Ha ők egyik napról a másikra kiesnek, sok szakellátás megszűnik itt.

Attól tartunk, hogy nagyon nagy ára lesz ennek az eredetileg jól hangzó változtatásnak – mutatott rá az egyik, már nyugdíjasként dolgozó szakorvos. – Ha ez így marad, ellehetetlenítik a vidéki kis kórházakat. A nyugdíjasként dolgozó orvosokról egyébként nincs szó a törvényben. Azt el kell ismerni, hogy most kaotikus az orvosok jogviszonya, de nem látszik, hogy ez rendeződne ezzel a változtatással.

A Magyar Orvosok Szakszervezete azt tette szóvá: a másodállások megtiltása gyorsan elvezethet a vidéki kórházak bezáráshoz. „A kormány a Magyar Orvosi Kamara bértábláját használta fel arra, hogy csapdába csalja az orvostársadalmat” – szögezik le a közleményükben.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke sem rejtette véka alá a véleményét a Népszava szerint. Balogh Zoltán jelezte: tiltakozásuk jeléül mától zöld szalagot viselnek. Az elnök szerint vélhetően senki nem gondolta végig a jogállási törvény hatását az ellátórendszerre. Az otthonápolás például ellehetetlenülhet, ezt ugyanis most a kórházban dolgozó nővérek végzik másod-, harmadállásban. Ha ettől eltiltják őket, ők sem tudják eltartani a családjukat, és a betegek is ellátatlanok maradnak.

Ugyanezt emelte ki Szabó Gyuláné az Atádhírnek. A MESZK Somogy megyei területi elnöke azt mondta: a több mint 3800 somogyi szakdolgozó sem a heti 40 órájában tudta működtetni a rendszert.

Ezek a változtatások kiküszöbölhetetlen következményekkel járnának az egészségügyi ellátó rendszer működtetésében, ezért mindenképpen arra kérjük a kormányzatot, gondoljuk át a hatásait, ebben a nagy horderejű ügyben legyen párbeszéd – összegezte a megyei elnök.

(A nyitókép illusztráció)

Megosztás