Ormai István: támogatást kértünk az uszoda működtetéséhez

Nagyatád érdemi hozzájárulást, 142 millió forintot kapott a kormánytól a kötelező feladatai ellátására. Most az uszoda működtetéséhez kértünk támogatást, 250 beiratkozott gyermek sportol ott, mondta a polgármester.

A legutóbbi testületi ülésen tájékoztatta a képviselőket Ormai István az energiaválság nyomán kialakult helyzetről.

December végére lett szolgáltatási szerződésünk minden fogyasztási helyünkre, nagy küzdelem volt. Ezek különböző áron vannak, közülük jó néhány követi a tőzsdei ármozgást – kezdte a polgármester.

Miután a többszörösére nőtt áram- és gázárak rászabadultak a helyhatóságokra is, a kormány úgy döntött, energiakompenzációval segíti azokat. Ez pedig az ún. kötelező önkormányzati feladatok ellátásához kötődik, ilyen egyebek között az óvodai és a bölcsődei ellátás, a gyermekétkeztetés, a közvilágítás, a védőnői szolgálat és a polgármesteri hivatal működtetése. Természetesen Nagyatád is részt vett a miniszteri biztossal történt egyeztetésen, és adatokat szolgáltatott. Így kapott 142 millió forint kompenzációt az energia-többletkiadásaira.

Ez egy jelentős segítség a kötelező feladataink ellátásához: arra kaptuk, és el is kell számolnunk vele. A mostani adatok alapján egyébként a számításaink szerint 151 millió forint többletkiadásunk lesz az energiaárak megnövekedése miatt, vagyis a 142 millió forint nagyon komoly segítség. Hangsúlyozom: a 151 milliós többletköltség már a takarékossági intézkedéseink után keletkező összeg, tehát mindenhol legalább 20 százalékkal csökkentenünk kell az energiafelhasználásunkat, ha ezt nem tudjuk, akkor növekedni fog a 151 milliós költség.  

A nem kötelező feladatok körében a gyógyfürdő, az uszoda és a sportcsarnok jelenti a nehézséget. Ezek nagyfogyasztású helyek, és állami támogatás sem jár az üzemeltetésükhöz. Az első kettő esetében az elektromosáram-felhasználás, a harmadikban pedig a gázfogyasztás súlyos tétel.

Pillanatnyilag mind a három létesítmény üzemel, a megtakarításra tett intézkedések hatékonyak. Az uszoda áramigényét kb. a harmadával tudtuk csökkenteni, ugyancsak csökkentettük a nyitvatartását, és díjat is emeltünk. Most pedig támogatást kértünk az úszószövetségtől és a sport államtitkárságtól, hogy járuljanak hozzá az uszoda megnövekedett energiaköltségeihez, ugyanis mintegy 250 beiratkozott gyermek jár oda úszni – hangsúlyozta Ormai István.

A gyógyfürdőben szintén jelentős megtakarítást sikerült elérni, folytatta, a sportcsarnok működtetésében pedig sokat segített az enyhe idő, fegyelmezetten tartják az alacsonyabb hőmérsékletet, érdemben csökkent a gázfelhasználás, és nőttek a bérleti díjak.

Óriási segítség a geotermális fűtési rendszer, öt nagy intézményünkben még nem kellett elindítani a gázkazánokat, vagyis nulla a gázfelhasználásunk. Ez a megtakarítás nagyon sok pénz – mutatott rá Ormai István.

Az idősek otthonába és a szociális szolgáltató központba is bevezetik a geotermális energiát, a rendszer kapacitása lehetővé teszi ezt.

A két, jelenleg nem működő óvodáról sem feledkeztek meg, fűzte tovább a polgármester, a gyerekek és a dolgozók tavasszal, amikor az idő engedi, visszaköltöznek majd, a feladat az, hogy a következő télre hogyan tudjuk megoldani, hogy ottmaradhassanak. A két létesítmény adottságai eltérnek, más-más műszaki megoldásokra lesz szükség, ezeken dolgoznak a szakemberek. A javaslatuk és a költségszámítás alapján lehet majd eldönteni, hogyan alakítsuk át a két fűtési rendszert, a kérdés a képviselő-testület elé fog kerülni.

Megosztás