Orbán: 10 százalék emelést kapnak a pedagógusok
A tiltakozás és a sztrájktárgyalás ellenére ennyit kapnak jövőre: megjelent az erről szóló rendelet. Nagyatádi pedagógusok azt mondták: megalázó és tiszteletlen, hogy mennyire nem becsülik meg őket.
„Magyarország előre megy, nem hátra!” – ezzel a megjegyzéssel tette közzé közösségi oldalán Orbán Viktor, hogy 10 százalékkal emelik jövőre a tanárok és az óvónők fizetését. A Magyar Közlönyben megjelent változás szerint a pedagógus előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó foglalkoztatottak az alapilletményük 20 százalékának megfelelő ágazati szakmai pótlékra lesznek jogosultak az eddigi 10 helyett.
Annak ellenére döntött így a kormány, hogy korábban azonnali béremelést, az oktatásban dolgozók munkaterheinek csökkentését követelte, és közös sztrájkbizottságot alakított a PSZ és a PDSZ.
Eközben a hazai oktatásban egyre romlik a helyzet: rekordon a tanárhiány, menekülnek a pályáról a pedagógusok, Nagyatád környékén is egyre fenyegetőbb ez; a PDSZ őszi felmérése szerint pedig nélkülözni kényszerülnek a nevelésben-oktatásban dolgozók.
Orbán Viktor fent említett bejegyzése több mint 3 ezer hozzászólást váltott ki eddig. Ma a pedagógusok érdekvédelmi szervezetek közleményben üzentek a kormányfőnek: „Meccs közben nem hirdetünk végeredményt”. Utalva ezzel arra, hogy a tárgyalások lezárulása előtt módosította a kormány a rendeletet. Visszautasították a kormány „bérfagyasztó ajánlatát”. Egyebek között azt írták:
„januártól egy 17 éves fiatal, akinek szakmunkásvizsgája van, ugyanannyit fog keresni, mint egy 14 éve pályán lévő tanítónő, óvónő.”
– Annyira megalázónak tartom, elképesztő tiszteletlenség a pedagógustársadalom megbecsültségének a teljes hiánya – véleményezte a hírt egy elismert nagyatádi tanárnő. – Egy csaknem 40 éve a pályán lévő általános iskolai pedagógus osztályfőnöki pótlékkal együtt kb. 270 ezer forintot visz haza havonta.
– Ez a 10 százalék ilyen hosszú idő után nevetséges – kommentálta egy öt éve a pályán lévő pedagógus. – Nekem egyetemi végzettséggel bruttó 300 a bérem. Ugye, már évek óta nem emelték az illetményünket, ez ahhoz képest méltánytalanul kevés. Esküszöm, most már saját magunkra is dühös vagyok, hogy lehetünk ilyen töketenek, miért nem borítjuk már rájuk az asztalt?!
– Pályakezdőként bruttó 230 ezer forintra értékeli az állam a munkámat, ennél egy szakmunkás is többet keres, szánalmas és felháborító – fakadt ki egy tanítónő. – Jövőre már a garantált bérminimum is 260 ezer lesz Magyarországon. Láthatóan nem is érdekli a kormányt, hogy lassan már senki sem megy pedagógusnak, és azok is rövid idő alatt otthagyják a pályát, akik ilyen képesítést szereznek.
Két másik pedagógus egyenesen úgy fogalmazott, szerintük szándékosan zülleszti le a szakmát a kormány. Akadt, aki pedig azt is megjegyezte: szintén nagy baj, hogy a jól és a nagyon rosszul dolgozó tanár is ugyanannyit visz haza.