Neves közgazdász: nem érdemes a jelenlegi kormányra szavazni
Az április 3-a után megalakuló ellenzéki kormánynak ugyanis rendelkezésére állnak majd az európai források, azok segítségével lehet tompítani az infláció és a háború gazdasági hatásait – mondta Nagyatádon Király Júlia.
Ezzel szemben az Orbán-kormány durva megszorításokra fog kényszerülni, ha mégis hatalmon marad, érvelt a nemzetközi hírű közgazdász. Úgy vélte, az ellenzéki kormány viszont helyreállítja a jogállamiságot, így rövid időn belül hozzáférhet az európai uniós pénzekhez. A nagyságrendjét tekintve a hazai GDP 3-4 százalékáról beszélünk, óriási összegről, amiből lehet tanári béreket emelni, utakat építeni, lehet digitalizálni, zöldíteni és még az egészségügyet is rendbe lehet tenni, magyarázta Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt tanácsadója.
Ezen kívül további jelentős forrásokat tud felszabadítani egy új kormány azzal, hogy megszünteti a NER-birodalom finanszírozását és felszámolja az intézményesített korrupciót, folytatta. Úgy fogalmazott: egy-egy állami közbeszerzésen 30-40 százalékot „osztanak vissza”, vagyis ennyit meg lehetne spórolni, ezekből éves szinten százmilliárdok maradhatnának az állam kasszájában.
Nagyon nem mindegy az sem, hogy az emelkedő árakkal hogyan harcolunk: a pártközpontban hozott látszatintézkedésekkel – a szocializmus idején ezeket nevezték hangulatjavító intézkedéseknek – vagy ahogy az ellenzéki kormány fogja tenni, az alapvető élelmiszerek áfájának a csökkentésével – mondta a közgazdász.
A Király Júliával készített beszélgetés alább megtekinthető.