Nehezen viseljük a bezártságot

Pedig még jó ideig eltart. Sorra érkeznek a jelzések, főleg az idősektől: a társadalmi kapcsolataik felfüggesztését egyre nehezebben viselik. Somogyban mintegy 83 ezer nyugdíjas él. Nagyatádon 2300-nál is többen.

Holnap lesz éppen három hete, hogy a kormány kihirdette a veszélyhelyzetet. A vírusjárvány miatt nagyon fontos, hogy a leginkább veszélyeztetett idősek ne legyenek kitéve a fertőzésnek. Ugyanakkor viszont éppen ez az elszigetelődés sújthatja mélyen és betegítheti meg lelkileg az egyébként is elmagányosodással küzdő réteget. Természetesen a fiatalabb nemzedékeknek is meg kell küzdeniük ezzel a nehézséggel.

Immár két hete, hogy nyomatékosan felhívták az idősek figyelmét: lehetőleg ne hagyják el a lakásukat. Megnéztük, milyen gondokkal szembesülnek Nagyatádon az idősek.

A 73 éves Gizi néni a férjével él. Azt mondja, otthon maradnak, nem mennek sehova. A lánya és a veje vásárol nekik friss kenyeret meg felvágottat. Nem érzi rosszul magát a bezártság miatt, mert sok a tennivaló. Családi házban laknak, a tavaszi munkák bőven adnak elfoglaltságot. Ráadásul az ötvösi szőlőbe is kijár, igaz, ott sem találkozik senkivel.

Hiányoznak az unokák – ez Gizi néni legnagyobb bánata most. – Facebookon tartjuk velük a kapcsolatot, szelfit küldünk egymásnak. Figyelem a híreket, úgy érzem, az elején elbagatellizálta ezt a veszélyt a kormány, most meg kapkodnak a fejük után. Szomorú, hogy az egészségügyi dolgozók még mindig nincsenek megfelelően felszerelve és ellátva védőeszközökkel.

Józsi bácsi egyedül tengeti napjait egy emeleti panellakásban. A családja távol, Kaposváron lakik, a lánya hetente egyszer jön hozzá, vásárol neki. Eddig ő ment hozzájuk, mert, ugye, ingyen utazik. Próbálja lekötni magát a házimunkával: főz, mos, takarít.

Fura, hogy itthon kell maradnom, mert minden nap mentem valahova – mondta a 73 éves nyugdíjas. – Most a Facebook ad társaságot, ott tartom a barátaimmal, ismerőseimmel a kapcsolatot. Igyekszem nem menni sehova, pozitívan állok a dolgokhoz, de összekészítettem már egy kórházi csomagot is. Ha lemegyek a postáért, azért beszélgetek egy-két emberrel, de betartom a távolságot meg az érintkezéseket. Ismerek egy 84 és egy 86 éves nénit, akiknek orvos tanácsolta a mindennapi mozgást az egészségük megőrzése érdekében. Őket megszólják az utcán a járókelők, hogy miért tartózkodnak kint. Az ilyen megnyilvánulások nagyon bántóak és meggondalatlanok.

Irénke néni gyümölcsfákkal foglalkozik meg felvásárlással. 67 éves, de nem tagja egyik nyugdíjas klubnak sem. Horgolni szokott, az a hobbija. Kertes házban él, ahol vannak állatok. Lefoglalja velük magát, és a házimunkával is, friss kenyeret süt. A szomszédokkal kerítésen keresztül és jó távolról szokott beszélgetni.

Nekem felfoghatatlan ez a helyzet, félek, de nem „lelkizem”, nem járok el itthonról. Nagyon hiányoznak az unokáim, hogy nem puszilhatom meg őket. A lányom egy héten egyszer jön, és akkor videóüzenetben beszélek az unokákkal. A család hiányzik, ezen kívül nem érzem rosszul magam.

Szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az időseknek most egyszerre két súlyos fenyegetéssel kell társas támogatás nélkül megküzdeniük: a járvánnyal és a magánnyal. Magyarországon ugyanis a 65 év felettiek több mint 36%-a egyedül él. Ráadásul az idősek egyharmada rossznak vagy nagyin rossznak ítéli meg a saját egészségi állapotát.

A 70 év felettieknek már körülbelül a fele egyedül él Somogyban – válaszolta kérdésünkre Stikel János, a megyei nyugdíjas szövetség elnöke. – 83 ezer időskorú él a megyében, és ők most bajban vannak. Az elmúlt napokban jó néhány időseket elítélő véleményt olvashattunk, hallhattunk, mondván, felelőtlenül flangálnak az utcán meg a boltban, ahelyett, hogy otthon maradnának. Egyrészt ezt a megbélyegzést a nyugdíjasok nevében vissza kell utasítanom, másrészt nem ártana tudni, hogy orvosi javallatra kifejezetten tanácsos a rendszeres mozgás, persze, nem a tömegben.

A szervezet is egyre több jelzés kap: hiányzik a szépkorúaknak, hogy nem ülhetnek ki a padra beszélgetni, nem találkozhatnak a piacon vagy a bevásárlás közben az ismerőseikkel, és nem járhatnak a klubokba vagy a próbákra. Ráadásul ők ijedtek meg leginkább, így a pénztárcájukhoz mérten bespájzoltak élelemmel és gyógyszerrel.

Elfogyott a kevés kis tartalékuk, és most a húsvét miatt is gondban vannak. Ugyanis minden hónap 8-án utalják a nyugdíjakat, de nagypéntek már munkaszüneti nap, vagyis nem lesz idejük és pénzük bevásárolni húsvétra – magyarázta Stikel János. – Ezért kezdeményeztük több helyen, hogy a kormány hozza előre legalább 6-ra a nyugdíjfizetést.

Nagyatádon a januári adatok szerint 2300-nál is több 65 év feletti idős ember él. Az ő helyzetük a következő hónapokban egyre súlyosbodik. Mivel kell szembesülniük, és hogyan tudják könnyebbé tenni mindennapjaikat, ill. miben tudunk mi segíteni nekik? És a fiatalabbaknak: a középkorosztálynak, a gyerekeknek? – erről szól majd a Nagyatádi VTV következő adása április 1-jén a szokott időben, este 6 órakor. Vendégek: Ivókné Pintér Melinda, a szociális központ vezetője; Ormai István polgármester;  Sándor László plébános és Dufla Ferenc pszichológus.

Megosztás