Nagyatádiak a toronyfutás bajnokai!
Már nemcsak a legerősebbek, de a leggyorsabbak is a nagyatádi tűzoltók! Párosban korcsoportjuk legjobbjaiként állhattak a dobógó tetejére a nagyatádiak. Még egy abszolút 6. helyet is elcsípett az egyik helyi egyenruhás!
Harmadik alkalommal rendezte meg a Misina Tűzoltó Toronyfutó Versenyt a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Idén első alkalommal a tűzoltók mellett a civilek is nevezhettek a megmérettetésre, hogy megtapasztalhassák, milyen igénybevétel terheli a tűzoltókat egy esetleges beavatkozás során.
Karsa Róbert tű. ezredes, megyei igazgató-helyettes megnyitójában kiemelte, rendkívüli felkészültséget kíván meg a közel huszonöt emeletnyi magasságot leküzdeni, ezért elismerését fejezte ki a női indulók irányába. Őri László, Pécs alpolgármestere elmondta, örül, hogy az országos versenynek Pécs leglátogatottabb turisztikai attrakciója adhat helyet. Megjegyezte, a 438 lépcsőfok arra is kiváló alkalmat biztosít, hogy a társadalom számára is bemutassa, milyen komoly fizikai felkészültséget igényel a tűzoltók munkája.
Az ország több pontjáról is érkeztek hivatásos, önkéntes illetve létesítményi tűzoltók, hogy teljes menetfelszerelésben vágjanak neki a hetvenöt méter magas távnak.
A pécsi Molnár Máté által elért 3,03 perces két évvel ezelőtti szintidőt senkinek sem sikerült megdönteni, de nem sokkal maradt le az idei év győztese, a kaposvári Bodó László, (KÖTÉL ÖTE) aki 3,13 perc alatt teljesítette a távot. A nagyatádi Horváth Dániel és Kiss János Tamás párosban lettek korcsoportjuk leggyorsabbjai. A nagyatádi Horváth Róbert egyéniben a hatodik legjobb idővel ért fel a pécsi torony tetejére.
Egyéni, I. korcsoport
1.helyezett: Bodó László (3,13)
2. helyezett: Németh Gergely (3,33)
3. helyezett: Windischmann Dávid Roland (3,35)
Páros, I. korcsoport
1.helyezett: Horváth Dániel- Kiss János Tamás (3,27)
2. helyezett: Sebők Dávid-Farkas Dániel (4,13)
3. helyezett: Fábián Lilla-Molnár Máté (6,19)
Forrás: somogy.katasztrofavedelem.hu
Fotók: Katasztrófavédelem