Nagyatádi kerékpáros programok az Európai mobilitás hetében

Az „Élhető Nagyatád” projekten belül megvalósuló Két Keréken Nagyatádon kezdeményezés több programot is szervez az Európai mobilitási héten a nagyatádiaknak.

Szeptember harmadik hetében ellátogatunk a nagyatádi általános iskolákba, ahol az Atád Autós-Motoros Iskola közreműködésével interaktív KRESZ-órán vehetnek részt a tanulók. Itt játékos formában ismerkedhetnek meg a gyerekek a kerékpárosokat és rollereseket érintő legfontosabb KRESZ-szabályokkal. Egyebek között a jelzőtáblákkal, a helyekkel, ahol lehet, illetve azokkal is, ahol nem lehet kerékpározni, továbbá a rendőri karjelzésekkel, az elsőbbségi szabályokkal.

Szintén az Atád Autós-Motoros Iskola közreműködésével a Bringa Suliban a gyakorlatban is kipróbálhatják azt, amit az interaktív KRESZ órán hallottak: az iskolák udvarán felállított rövid akadálypályán gyakorolhatják a sávtartást, szlalomozhatnak terelőbóják között a láb lerakása és megállás nélkül. Az akadálypályát az azon felállított közlekedési táblákat figyelembe véve kell teljesíteni. A tudásukat nemcsak a gyakorlatban, hanem egy tesztírás keretében is bemutathatják. 

Ezeken túl három helyszínen reggelente frissítővel és pogácsával várjuk azokat, akik két keréken érkeznek munkába, iskolába. A program célja a lakosság ösztönzése a kerékpáros közlekedésre való áttérésre a gépjármű-használat helyett. 

A hét zárásaként, szeptember 22-én folytatódik a „Bringázz a zöldbe” túrasorozat a második állomással. Jó idő esetén a résztvevők Taranyba a Malomszög – Aquarius Ökofarmra tekerhetnek ki, ahol frissítővel várják a szervezők őket.

A programsorozat időpontjai, helyszínei

2024. szeptember 17. kedd 7:15
„Bringás reggeli” Bringázz a munkába/suliba! kampány az Európai mobilitási hét keretében
(Nagyatád, Széchenyi park déli oldala: Széchenyi tér-Hunyadi utca kereszteződése kerékpárút mellett)

2024. szeptember 18. szerda 7:15
„Bringás reggeli” Bringázz a munkába/suliba! kampány az Európai mobilitási hét keretében
(Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola előtti kerékpárút mentén)

2024. szeptember 18. szerda 14:00
„Interaktív kerékpáros KRESZ-óra”
(Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)

2024. szeptember 18. szerda 14:30
”Bringa Suli”
(Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)

2024. szeptember 19. csütörtök 7:15
„Bringás reggeli” Bringázz a munkába/suliba! kampány az Európai mobilitási hét keretében
(Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye)

2024. szeptember 19. csütörtök 14:00
„Interaktív kerékpáros KRESZ-óra”
(Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye)

2024. szeptember 19. csütörtök 14:30
”Bringa Suli”
(Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye)

2024. szeptember 22. vasárnap 14:30
” Bringázz a zöldbe” kerékpártúra
Nagyatád – Tarany (Malomszög / Aquarius Ökofarm) – Nagyatád

A programok pontos leírását és további információkat a Két keréken Nagyatádon Facebook-oldalán találnak az érdeklődők.

A plakát kattintva nagyobb lesz.

A programok a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében Nagyatád Város Önkormányzata az „Élhető Nagyatád – A városközpont és a Jókai lakótelep fenntartható és környezettudatos megújítása” című, TOP_PLUSZ-1.2.1-21-SO1-2022-00094 azonosító számú projekt keretében valósul meg.

Megosztás