Nagyatádi háziorvosok: a Sinopharmot kapottak jelentkezzenek elsőként a harmadik oltásra!

Zajlik városunkban is a 3. vakcinára jelentkezők oltásának ütemezése. Elsőként a Sinopharm vakcinát kapottak jelentkezését kérik. Online regisztráció esetében továbbra is csak a megyei kórházban kaphatunk időpontot.

A nagyatádi háziorvosok tapasztalatai szerint pácienseik többsége nem akar, jobban mondva nem tud a megyei oltópontra bemenni oltásért, ezért náluk szeretnének jelentkezni a harmadik oltásra. Ehhez előzetesen össze kell állítani egy ütemtervet, hogy mely betegeik, mikor és melyik vakcinát kapják meg. Dr. Erdő Gabriella háziorvos szerint elsőként azoknak kell beadni a harmadik oltást, akik a Sinopharm féle készítményt kapták az első turnusokban.

Sajnos az eddigi tapasztalatok alapján a Sinopharmmal oltottak negyedénél nem alakul ki védekezés, ezért egy következő hullám idején ők nagyobb veszélyben vannak. Ezért a harmadik oltás beadásánál őket szeretnénk előrevenni.

A doktornő praxisához tartozó 1800 betegből 200-at oltottak a Sinopharm féle vakcinával. Többen közülük a második adagot már áprilisban megkapták, így a négy hónap leteltével, augusztus vége felé válik aktuálissá a harmadik turnus. A Sinopharmot kapottak esetében a Pfizer, a Moderna, az Astrazeneca és a Janssen féle oltóanyagokat lehet majd használni. A részletes „keresztoltás-kompatibilitásról” a 24.hu által készített ábra ad részletes tájékoztatást.

Az EESZT oldalán regisztrálók egyelőre csak a megyei oltópontokra foglalhatnak időpontot. A háziorvosok továbbra is kérik betegeiket, hogy mielőtt befáradnak a rendelőintézetbe, előzetesen jelentkezzenek be telefonon.

(A nyitókép illusztráció.)

Megosztás