Munkából, iskolából késtek az emberek, de helyreállt a buszközlekedés
Több olvasónk jelezte, hogy Tarany és Nagyatád között a reggeli órákban az iskolaidőben megszokott két buszjárat helyett csak egy érkezett, amire sok esetben nem fértek fel az utasok. Már, ha megállt a busz a megállóban.
Vagy felférek a buszra, vagy nem; Reggelente állunk, mint a heringek; Ha nem jön a busz, akkor bemegyek gyalog, mást nem tudok csinálni.
Ilyen véleményeket mondtak tegnap reggel a várakozó utasok a buszmegállóban, akik Nagyatádra, illetve Segesdre szerettek volna eljutni busszal dolgozni. Négy gyerek pedig arra várt, hogy iskolába mehessen, de a menetrend szerinti buszjárat nem állt meg a szőlőhegyi megállóban, hanem fékezés nélkül továbbhajtott. Elmondásuk szerint már 2-3 hete csak egy busz jár a megszokott kettő helyett.
A következő busz nyolc óra után ér a városba, így a dolgozók a munkából, a gyerekek pedig az iskolából késtek el többször.
– Nekünk senki nem szólt, hogy csak egy busz jön. A buszmegállóban nem raktak ki semmilyen tájékoztatót erről – panaszolta az egyik utas.
E-mailben megkerestük tegnap a Volánbuszt, akik válaszukban azt írták:
Tájékoztatjuk, hogy két autóbusz helyett átmenetileg csak egy, de nagykapacitású járművet indítottunk Taranyból 6:49-kor Nagyatád felé. A mai naptól a megszokott kiszolgálás helyreállt, változatlan időpontban ismét két buszt közlekedtetünk.
Az utasok közül többen is reklamáltak a Volánbusznál, egyikük azt a tájékoztatást kapta, hogy a koronavírus miatt kiesett buszsofőrök pótlását nem tudták megoldani, de azt ígérték neki, hogy ma helyreáll a menetrend.
Kollégánk ma reggel is kiment a helyszínre, hogy megnézze: valóban érkezik-e az ígért két buszjárat, és úgy tűnik, hogy helyreállt a közlekedés megszokott rendje.
(Fotók: Röhrig Dániel)