Motiválatlanság és fásultság – így élik meg az érettségire készülődést az atádi diákok

A középiskolások olyan kihívás elé állnak, amire korábban még nem volt példa: egy év otthontanulás után fogják megírni az érettségi vizsgákat. Az elszigetelődés és a bezártság rányomta a bélyeget az utolsó tanévükre.

A legtöbben elképzelni sem tudjuk, milyen lett volna az utolsó középiskolás évünket kényszerűen otthon tölteni a megszokott osztályközösség, a folyosók zsivaja és a tanárok mentorálasa nélkül, és a személyes oktatást lecserélni több órás monoton képernyőbámulásra. Pedig az idén érettségiző diákoknak pontosan így teltek az elmúlt hónapjaik. A végzősök fáradalmait általában egy szalagavató bál, a ballagás, és a közös programok okozta öröm jutalmazta, idén azonban csak a továbbtanulás távoli, megfoghatatlan képe motiválta a diákokat. Milyen érzés ilyen körülmények között érettségire készülni, milyen lelki nehézségeken mennek keresztül a tanulók? Erről meséljenek inkább ők.

Petrus Réka a 12/H osztály tanulója, az ELTE jogi karán szeretne továbbtanulni. Lázasan készül a május elején kezdődő vizsgákra, de mint mondja, nehezen sikerült elkapnia a fonalat.

– A legfőbb gondom a motiváció hiánya volt. Több hónapos monoton bezártság közben nagyon nehéz rávenni magunkat arra, hogy napirendet állítsunk fel, és hogy tartsuk is magunkat ahhoz. Úgy, hogy nincs valódi kontakt a tanárokkal, az osztálytársakkal, sokszor nincs kedve az embernek elkezdeni sem. A tanárok persze segítenek, de felkészülés kétszer annyi időt vesz el így. Nagyon nehéz mindent egyedül saját maguknak kidolgozni, egyedül gyakorolni.

A szóbeli vizsgák elmaradása egyrészt könnyebbség, mert így 4 hónapos nyári szünetünk lesz, de nyilván a legtöbben sajnáljuk, hogy nem lesz lehetőséget pár ponttal feljavítani az írásbelit. A szóbeli vizsgákon én általában könnyebben nyilvánulok meg, kár hogy ez a mankó így elvész most.  

A barátaim nagyon hiányoznak, az egész közösségi élet megváltozott. Nagyon reménykedtünk, hogy legalább egy-két közösségi eseményünket meg tudják majd tartani. A szalagavató időpontját többször kitolták, mindig új időpontra tették, mindig reménykedtünk – annál rosszabb volt, amikor folyamatosan bejelentették az újabb és újabb korlátozásokat. Próbáltunk túllendülni, de nagyon demotivált minket ez az egész. Persze igyekeztük tartani egymásban a lelket, folyamatosan beszélgettünk, fenntartottuk az osztályközösséget.

Czeider Gina Réka osztálytársa. Ő Pécsen szeretné tovább folytatni a tanulmányait gazdálkodás és menedzsment szakon. Történelemből fog emelt szintű érettségit tenni. Mint mondta, bántja őt, hogy az utolsó évükben annyi mindentől meg lettek fosztva.

– Az osztálytársaim nagyon hiányoztak: évek alatt kialakult egy osztályközösség, erre pont az utolsó évben vagyunk szétszakítva. Online persze sokat érintkeztünk, rendszeresen játszottunk videóhíváson keresztül, néha órákat is. A szorosabb barátainkkal pedig időnként a nagyobb életeseményeket megünnepeltünk személyesen is. Ami nagyon bánt, és nagyon a szívügyem volt, az a szalagavató, nagyon sajnálom, hogy elmaradt. Rengeteget készültünk rá, 7. osztályos korunk óta vártuk ezt. Egy végzősnek ez igenis fontos dolog, ez egy olyan nap, ami csak rólunk szól, mindenkinek jár ez a kis felhajtás. A táncunkat már félig begyakoroltuk, nagyon sokan már kiválasztottuk a ruháinkat, volt, aki már a báli ruháját is beszerezte. És sajnos még a ballagásunk is elmarad, de talán a szerenádra még lesz alkalmunk.

Bizonyos tárgyakból elég nehezen ment a felkészülés: például a matematika pont olyan, hogy elég sok magyarázatot igényel, nehéz olyan dolgot megtanulni, amit nem értek, csak a könyvből megtanulni sokszor jelentett kihívást. Ez sokszor a jegyeimen is meglátszott. A monotonitás is őrjítő volt: az ember végigül egy bizonyos óraszámot a gép előtt, és utána ugyanott folytatja a felkészülést is a négy fal között. Sokszor úgy éreztem, mintha ugyanazt a napot éltem volna újra és újra, összemosódta a hétvégék és a hétköznapok.

Az online oktatás egyetlen előnye, amit még élveztem is: nem kellett korán kelni. De alapvetően nagy kihívás volt rendszerezni az időmet, ez különösen nehéz volt annak, aki valamivel szétszórtabb volt. Fejben tartani a határidőket, beadandókat, mit mikorra kell megírni, befejezni, úgy hogy jó jegyet kapjunk rá – most is pörög tőle a fejem. Élőben sokkal egyszerűbb lett volna.

Úgy igyekeztem magam motiválni, hogy kisebb jutalmakkal vettem rá magam, hogy előrehaladjak. Később már anélkül is ment. Most viszont az elkövetkezendő 4 hónap pihenés az, ami motivál. De addig még sokat kell küzdeni: én emelt szintű történelemre készülök, attól eléggé tartok. A szóbeli eltörlésének örülök is meg nem is, magyarból jó lett volna egy javítási lehetőség, de a történelem esetében egyenesen örülök, hogy csak írásban lesz vizsga, mert szóban a legapróbb hibákért is komoly pontokat vonnak le.

Krizsán Raul a 12/A osztály tanulója. Történelemből fog emelt szinten érettségizni, a választott tárgya a biológia. A Pázmány Péter egyetem pszichológia szakán szeretne továbbtanulni. Raul szerint idén bőven volt alkalma több pszichológiai folyamatot is lekövetnie mind magán, mind az osztálytársain.

– A tavalyi korlátozásokkal együtt most már lassan egy éve otthon vagyunk bezárva, lelkileg kimerültnek érzek minden osztálytársamat. Sokan nem tudnak már elég hatékonyan tanulni, mert nem látjuk a végét, a célját az egésznek. Nem csoda, hogy nem vagyunk motiváltak. Nagyon sokat segítene a személyes kontakt a tanárokkal. Egyébként rajtuk is látjuk már a fásultságot.

Nekem a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy valahogy senki nem mondta meg, hogy pontosan hogyan készüljünk föl. Emiatt az egész osztályban most van egy ilyen bizonytalanság-érzet.  Eddig még csak három tárgyból csináltunk egy darab próba érettségit, még csak most kezdjük azt érezni, hogy milyen is lesz a vizsga. A többi tárgyból viszont még nem is értünk a tananya végére. Elég nagy a bizonytalanság, és ebben az állapotban próbáljon meg az ember időt hagyni a tanulásra, gyakorlásra és a pihenésre is. Kicsit mindannyian el vagyunk veszve. Én személy szerint örülök neki, hogy nem lesz szóbeli vizsga, mert az egyik választott tantárgyamból, biológiából még eléggé el vagyunk maradva többen is.

Az elmúlt hónapokban nagy kihívást jelentett mindenkinek, hogy lényegében a mentális állóképességünket kellett fejleszteni, kiütközött, hogy kinek mekkora a tűrőképessége. Nálam ez a stressz alvászavarként jött elő, pedig korábban nem volt ilyen problémám. Mások is panaszkodtak erre, többször előfordult, hogy éjszaka felkeltem egy pohár vízért, és láttam a messengeren, hogy több osztálytársam még ébren van, mert nem tudnak aludni. Ami segített, és másoknak is ajánlottam: sportolni kell. Sokan kezdtek el futni vagy biciklizni az osztályban. De így is nem egyszer előfordult, hogy valaki lelkileg összeroskadt. A szűk baráti körömben négyen vagyunk, fél havonta mindenki egyszer kiborult, nekünk kellett visszahozni olyankor őt, támogatni, hogy kijusson a gödörből. Már mindenkinek kezd nagyon elfogyni a tűrőképessége. Szerencsére időnként fel tudtunk kicsit töltődni: februárban egy barátom nyaralójában páran eltöltöttünk egy hétvégét – hatalmas előrelépés volt, hogy az egy szobában töltött hónapok utá kicsit kimozdulhattunk és találkozhattunk egymással. Tényleg feltöltött lelkileg.

Herr Anna a 12/H tanulója, művészeti szakon szeretne továbbtanulni. Már az előző évben előrehozott vizsgákkal több tárgyból is letudta az érettségit. Most főleg a felvételijére készül. Mint mondja, az online órák során sokszor nem volt könnyű lépést tartani. 

–  Számomra eléggé megnehezítette a felkészülést. Sok időnek kellett eltelnie, mire átkattantak a dolgok, és felfogtam, hogy most itthon, egyedül kell felkészülnöm. Furcsa állapot ez, mert eleinte nehezen tudtam összeegyeztetni a sulit az itthonléttel. Szerintem ahhoz, hogy érezni tudjuk a vizsgák súlyát, szükség lenne arra, hogy fizikálisan is jelen legyünk az iskolában – így fejben is könnyebb lenne jelen lenni. Talán az volt a legnehezebb, hogy lelkileg megviselt a folyamatos bizonytalanság, az osztálytársaim hiánya, meg a szimpla tény, hogy mennyi mindent veszítettünk el. Szerettem suliba járni, szuper osztályom van, és szerettem volna velük megélni a végzős évet, mint mindenki más. Ezek nagyon demotiváltak, bár igyekeztem feladatomra koncentrálni.

Le a kalappal a tanáraink előtt, nem győzök elég hálásnak lenni nekik, mindent megtettek, és megtesznek, hogy a helyzetből kihozzuk a maximumot. Amíg tudtunk, jelenléti kiscsoportos foglalkozásokra is bejártunk, amik a szociálisan is feltöltöttek kicsit, jó volt személyesen találkozni. Volt, hogy utána órákig csak beszélgettünk a többiekkel a karzaton, ahol normál körülmények között mindig ültünk szünetekben. Nagyon hiányzik a régi élet, hogy közösen vegyük az akadályokat. Főleg ez maradt ki – közösen tényleg minden könnyebb. A szobánkban kuksolva a képernyő előtt már nem voltam/vagyok azért ennyire derűlátó.

Nehéz volt, hogy mindezek ellenére nagyon szorgalmasnak, optimistának, motiváltnak és kitartónak kellett lenni. A legnehezebb talán az volt, hogy mindeközben úgy kellett elengednünk sok mindent, mintha soha nem is lett volna fontos. Nekem főleg lelki problémákat okozott ez a fél év, ami sokszor a felkészülés rovására ment. De közben megtanultam kezelni a helyzetet: igyekszem mindennek a jó oldalát keresni – így maradok motivált.

Szerencsére engem az érettségi vizsgák kevésbé érintenek: az előző években már előrehozottan megcsináltam az informatikát középszinten és az angolt emelt szinten, így „csak” a három fő tantárgy maradt. Nekem máson múlik a továbbtanulás, mert művészeti egyetemre jelentkeztem, ahova felvételi alkalmassági vizsgákon keresztül lehet bejutni, így annyira nem számít az érettségi eredménye, mint másoknak. Így ebben a helyzetben felkészültnek érzem magam.

A magyar írásbelin könnyű pontokat veszíteni, ezért biztos jól jött volna hozzá a szóbeli. Viszont annak örülök, hogy nem kell a töri szóbelire magolnom. Nekem személyesen jól jött ki a helyzet, mert így írásbelik után rögtön koncentrálhatok a felvételire. De tudom, hogy eléggé egyedül osztozok az örömben. Sok mindenki számított a szóbelire.

Az idei érettségi vizsgák a magyar nyelv és irodalom tárggyal kezdődnek május 3-án, és mint a diákok többször is említették, a szóbeli számonkérések idén elmaradnak.