Mézeskalács és forralt bor illatú adventi forgatag Nagyatádon
Advent harmadik vasárnapján rendezték meg a Nagyatádi Adventi Vásárt a kulturális központban. A többi között kézműves vásározók és ünnepi koncert várta az idelátogatókat.
Vasárnap délután alig lehetett találni üres széket a kulturális központ színháztermében, hiszen kicsik és nagyok, szülők, nagyszülők gyűltek össze a hagyományos karácsonyi koncertre. A Nagyatádi Zeneiskola növendékei – jó szokásukhoz híven – színvonalas összeállítást adtak elő zongorán és fuvolán. A Bájoló kórus felnőtt tagjai gyönyörű karácsonyi dalokkal örvendeztette meg a közönséget. Ünnepi hangulatba került a Nagyatádi Általános Iskolák énekkara is, hiszen több karácsonyi éneket énekeltek el a gyerekek Maronics Melinda vezényletével. A karácsonyi koncertet pedig Gara Bella énekes előadása zárta, melynek ünnepélyes lendületével kerekké tette a műsort.
A Nagyatádi Kulturális Központ aulája – a látogatók legnagyobb örömére – megtelt vásározókkal. Kínálatból nem volt hiány, hiszen számtalan érdekességet lehetett találni: fából készült ajándéktárgyakat, kézműves késeket, kovácsoltvas termékeket, chili szószokat, spirituális ajándékokat, fajátékokat, termelői mézet, karácsonyfadíszeket, ezernyi fajta ékszert, szépségápolási termékeket, horgolt figurákat, süteményeket és még rengeteg kézműves terméket.
Természetesen a téli időszakhoz szorosan kötődő forralt bor, puncs és kürtös kalács sem maradhatott ki a kínálatból a sok más finomság mellett; a vásárra látogatók közül mindenki megtalálhatta a magának legjobban tetsző terméket és elfoglaltságot. Így voltak ezzel a legkisebbek is, hiszen a gyerekeknek külön mozgásos foglalkozásokat tartottak egy különteremben.
Hagyományos módon a kulturális központ ebben az évben is meghirdette a mézeskalács díszítő és építő versenyét, melynek ezen a napon volt az eredményhirdetése. A zsűri dicsérte a készítők kreativitását és kitartását, majd pedig több kategóriában díjazták a legügyesebbeket. Elősütött mézeskalács formák díszítésében a Csillagvirág csapat volt a legjobb, saját sütésű és díszítésű mézeskalács formák készítésében Csábráki Zoltánné bizonyult a legügyesebbnek, míg mézeskalács építmény készítésénél egyénileg Horváth Csabáné kapta a legjobbnak járó díjat, csapatban pedig „Eni, Adri és Antó csapata” volt a legügyesebb. A kész, kiállított műveket a kulturális központ északi üveges termének kivilágított ablakában tudják megtekinteni az ünnepi időszak alatt is.
Advent harmadik vasárnapján ünnepi körülmények között meggyújtották a harmadik, az öröm gyertyáját is. Ezen az alkalmon közreműködött a Czindery Szépmíves Céh, ünnepi beszédet pedig Halász Sándor evangélikus lelkész mondott az összegyűlteknek. Erről már korábban beszámoltunk.
Estefelé aztán az adventi vásár ünnepi fényei lassan kihunytak, jelezve a zárás pillanatát. A forralt bor, mézeskalács és karácsonyi dallamok különleges hangulata még ott vibrált a levegőben; a résztvevők kezükben apró ajándékokkal és karácsonyi hangulatban indultak haza. A szervezők remélik, hogy a vásár nem csupán árucikkeket, hanem élményeket és emlékeket adott a nagyatádiaknak.
(Fotók: Ormai Bálint)