Mentor és mesterpedagógus: „Egy élet a kezedben”
Adathalmazok bemagoltatása helyett az iskolának személyiségfejlesztő, önmagát megismerő, tehetségét kibontakoztató, együttműködő gyerekek melegágyának kellene lennie – vallja Vojkovics Éva néni.
– Minden kisgyereknek, akit ránk bíznak a szülei, az egész sorsa a kezünkben van. Mindig Dorothy Law Holte sorai jutnak az eszembe: „Egy élet a kezedben”, ez óriási felelősség, és folyton azt érzem, tehetek többet – mondja Vojkovics Gyuláné 39 év pedagógiai munkásságával a háta mögött.
Immár több nagyatádi nemzedék Éva nénijének meggyőződése, hogy puszta oktatás, ismeretátadás helyett a személyiség-központú fejlesztés irányába kellene elmozdulni. Így érthető, hogy mindig is kíváncsi volt a diákjai tanórán kívüli érdeklődésére, a családi és baráti kötődéseikre, arra, hogy mire nyitottak.
– Jelen kell lenni az életükben, tudniuk kell, hogy mindig számíthatnak rám, nyári szünetben vagy krízishelyzetben is.
Ha éppen a nyolcadikos lányt egyszer csak visszaveszi a családja a nevelőszülőktől, és támaszra van szüksége, akkor életmentő, ha azt érzi, mellette áll a mentora, akár napi szinten is. Merthogy Éva néni mentor is, vagy másfél évtizede. Amikor a tehetséges roma fiatal a járványban hirtelen ott marad telefon és laptop nélkül, akkor ő ad neki: otthonról, a családjáéból, feleli kicsit szégyenlős mosollyal, amikor kérdezem, ki szponzorálta. Már a felnőtt gyerekei is segítik ugyanis, a lánya például nemcsak ruhákat ad az egyik nagyon tehetséges mentoráltjának, hanem pl. egyetemi ösztöndíjak, pályázati lehetőségek bemutatásával is egyengeti az útját. Vagy éppen a férje ül be szó nélkül az autóba, mert telefonált az egyik védence, hogy Kaposváron ragadt a megállóban (a járvány idején nem lehetett jegyet venni a buszon), nem tud hazamenni.
– A kiemelt figyelmet igénylő gyerekek tehetséggondozása nagyon izgalmas. Egy ilyen gyermek lehet pl. azért nem átlagos, mert halmozottan hátrányos helyzetű, esetleg devianciával élő; de lehet rendkívül tehetséges egy bizonyos területen, és gyakran a kettő fedésben is lehet. Szerencsére már vannak helyek és eljárások, ahol és amelyek segítségével ezek megállapítását végzik, azaz a tehetségszűrést. Most három gyereknél is kezdeményeztem ezt: egyikük matekból és magyarból kiemelkedő, a másikuk zenei tehetség, a harmadik már első osztályba úgy érkezett, hogy könyveket olvasott, és az érdeklődése azóta is sok évvel a korosztálya előtt jár. Ők mind-mind, úgymond, kilógnak a sorból, az a fontos, hogy ez ne a gátja legyen a fejlődésüknek, hanem inkább sarkallja őket.
A Bárdos és az Árpád fejedelem iskolát magába foglaló intézmény 2012. óta tehetségpont. Éva néni 2011. óta fő szervezője a Dunántúli Regősök Húrján Vers- és Prózamondó Versenynek. 2017-ben egyik kezdeményezője volt a középiskolás és felnőtt korosztály számára meghirdetett Bertók László Országos Vers- és Prózamondó Versenynek. Korábban 12 évig vezette a Csiszolatlan Gyémántok Színjátszó Szakkört, amellyel még a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozóra is eljutottak.
Az elmúlt másfél évben különös erővel mutatkozott meg, mekkora károkat képes okozni az elszigetelődés.
– Az iskolának a közösségi lét az alapja. Most, hogy ez nem volt adott, súlyos csorbát szenvedtek a gyerekek társas kapcsolatai, több a vita, nehezebben fordulnak empatikusan a másik felé. Sokat vesztettek az önállóságukból, visszaovisodtak. Senki nem mérte fel a mentális elmaradásaikat, utólag, persze, próbálunk mentőöveket dobálni nekik, mérsékelni a lemaradásaikat, de ez hosszú idő lesz.
Éva néni mesterpedagógus 2018. óta: nem szakértő vagy szaktanácsadó, hanem innovációval foglalkozó. Ennek középpontjában a gyerekekkel való bánás módszertana áll, hogyan lehet minél inkább motiválni őket önmaguk fejlesztésére.
– Erre az indirekt módszerek a legalkalmasabbak, igyekszem érdekeltté tenni őket a saját fejlődésük alakításában, és ennek része az együttműködésen alapuló tanulásszervezés is. A Pécsi Tudományegyetemen végeztem egy tréninget arról, hogy lehet valaki eredményes, ennek a hét szokásnak a módszertanát alkalmazom a tanításban is. Nálunk nincsenek fekete pontok, sem egyéb büntetések. Mindig önmagához viszonyítjuk a gyermeket, nem a többiekhez, nincs rivalizálás. Minden reggel, még a tanítás előtt, beszélgetőkörrel kezdünk, aztán szép lassan, észrevétlen merülünk bele a tanulásba. Rengeteget játszunk, mert az a legjobb személyiségfejlesztő módszer. Megdicsérjük egymást, és egy-egy jó tanácsot adunk a másiknak, ezzel igyekszünk felhívni a figyelmét, ha úgy látjuk, jót tenne neki, ha valamin változtatna. Nyolc éve alkalmazom ezt a módszert, a felsőbb évfolyamokra kerülve is olyan visszajelzéseket kapok, hogy ezek a gyerekek szeretik egymást, összetartóak, törődnek egymással, gyakran vissza is járnak segíteni a kicsiknek.
Éva néni úgy gondolja, biztosan másoknak is vannak jól bevált módszereik, jó lenne ezeket bemutatni, átadni, a nyitottság és az érdeklődés szellemiségét erősíteni, fejleszteni a pedagógiai kultúrát.
„Ha a gyerekek megerősítve élnek,
Megtanulják magukat szeretni.
Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek,
Megtanulják megtalálni a szeretet a világban.”
(Dorothy Law Holte: Egy élet a kezedben)
