Megváltozott a forgalmi rend Atádon
A Beregszászi utca már egyirányú, hamarosan elkészül a Honfoglalás tér is, és megszűnik zsákutca lenni, ezzel egyidejűleg viszont az is egyirányú lesz, ahogy két hónapja jeleztük.
Két ponton változik Nagyatád belvárosában a forgalmi rend, írtuk meg május elején. Ez most az egyik utcában megtörtént, a másikban pedig napokon belül meg fog valósulni.
A Beregszászi utcának az egyik szakasza – a Pizza Dolotól a Koch Róbert utcáig – kedd óta egyirányú, a Dózsa György utca felől nem lehet oda behajtani, ennek megfelelően kihelyezték a közlekedési táblákat is.
A Honfoglalás tér is elkészül a napokban: megszűnik zsákutcás jellege, megnyílik a Dózsa György utca felől, ezzel párhuzamosan ugyancsak egyirányú lesz, csak az Arany János utca felé lehet majd kihajtani.
Az önkormányzat mindkét helyen tájékoztatta a lakosságot a forgalmi rend változásáról, egy levelet juttattak el a postaládákba.