Megnyerte az NFC a kupamérkőzést

Tegnap este a Dunaújváros csapatát fogadták hazai pályán a nagyatádiak. Az első félidő végére úgy tűnt, a vendégcsapat fog felülkerekedni, de végül egyenlített az NFC, majd a 11-es párbajban övék lett a győzelem.

Tegnap játszották a MOL Magyar Kupa első fordulóját – sorsolás útján az NFC Megye I-es csapata a dunaújvárosiakat fogadta a Mudin Imre Sportcentrum pályáján – akik viszont az NBIII középcsoportjában játszanak, így fel volt adva a lecke az atádiaknak. Az első 45 perc végén csapatunk két gól hátrányba került, ám végül a 90. percnél már döntetlen volt az állás. A hosszabbításokat követően végül 11-esek rúgásával dőlt el a meccs, csapatunk kerekedett felül 4-3-ra.

­– Az első félidőben nem néztünk ki jól, lejátszottak bennünket – mondta Papp Zoltán, az NFC edzője. ­– Túl lazán védekeztünk, nem voltunk elég határozottak, átjöttek rajtunk, mint kés a vajon. A megszerzett labdákkal nem tudtunk felfelé menni, így alakulhatott, hogy két gól is becsúszott. A második félidő előtt megbeszéltünk, mit kéne csinálni, és beállítottuk Pákai Gergőt és Galamb Dávidot. Egész jól kezdtük a második félidőt, jobban meg tudtuk tartani a labdát. Gergő aztán kiharcolt egy 11-est, amiből Dekanics Márk jóvoltából gól született, a 78. percben pedig Dávid ellentámadásból tudott előretörni és így egyenlíteni. A hosszabbításban arra figyeltünk, hogy ne kapjunk gólt, ami nehéznek bizonyult, mert sok szabadrúgás volt a kapu környékén. Végül a 11-es párbajban Csikós Ádám góljával mi kerekedtünk felül, így továbbjutottunk a következő fordulóba.

A kupamérkőzések közül még több mint 20-at jelenleg is játszanak, így még nem dőlt el, hogy az NFC legközelebb kivel csap össze.

 

Megosztás