Megkezdődött a tanév az iskolákban
Csaknem 850 diáknak csöngettek be ma reggel 8 órakor városunk két általános iskolájában. A tanári kar létszámában felmerülő változásokat a nyár alatt pótolni tudták mindkét intézményben.
Valamennyi általános iskolában tanévnyitó ünnepséggel kezdődött a szeptember első hétfője. Az első osztályosok bevonulásával indul az első iskolanap, az új diákokat az igazagtó köszönti. A Bárdos iskolában 3 elsős osztály kezdi meg a tanévet, összesen 67 kisdiák. Az iskola teljes létszáma így a 2019/2020-as tanévre összesen 470 fő. Az intézményben nem jelent gondot a szükséges tanári létszám fenntartása, még az elöregedés ellenére sem.
– Szerencsés helyzetben vagyunk, biztosítani tudjuk a 100%-os szakos ellátottságot, igaz ez az Árpád fejedelem iskolára is – mondta Iváncsics Gyula, a Bárdos iskola igazgatója. – Pedig sok helyen ezt nem tudják megtenni, a pedagóguspályán általános tendencia az elöregedés. Minden évben 2-3 fő nyugdíjba vonulására lehet számítani. Kevés a fiatal pedagógus nálunk is, de akik vannak, azok nagyon lelkesek. Jelen pillanatban a tanárok pótlása nem okoz gondot. Idén frissen végzett pályakezdő kolleginát is tudunk foglalkoztatni, aki itt végezte a gyakorlatát. A tanárok leterhelése középértéknél van nálunk, heti 24 órát fordítanak a tanórákra.
Az Árpád fejedelem iskolában összesen 392 diák kezdte meg a tanévet, ebből 42 az új kisdiák, akik két osztállyal kezdik meg tanulmányaikat. Az Árpád fejedelem iskolából egy tanár Budapestre költözött, egy pedig nyugdíjba ment. Helyette viszont egy alsós tanár visszatért a GYES-ről, valamint találtak megfelelő kémia szakos oktatót is az egyik eltávozó pedagógus helyére.
Fotók: Röhrig Dániel