Megalakult a képviselő-testület Nagyatádon
Október 7-én megtartotta alakuló ülését Nagyatád Város Önkormányzatának új képviselő-testülete. Egy alpolgármestert választottak és két bizottságot alakítottak. Dr. Ludas László ismertette a programját.
A hétfő délutáni alakuló ülésen először Kiss Lajos, a helyi választási bizottság elnöke ismertette a 2024. évi önkormányzati választás végeredményét, majd mind a testületi tagok, mind a polgármester letette esküjét. Emlékeztetőül, az új testület összetétele a következő: polgármesternek Dr. Ludas Lászlót választották meg a nagyatádiak júniusban, képviselőnek pedig Kárpáti Lászlót, Boros Bálintot, Duka Enikőt, Pánczél Rolandot, Csonka Lászlót, Jámbor Szabolcsot, Németh Csabát és Melles Zoltánt.
Ezt követően a polgármester ismertette a programját. Elsőként megköszönte a nagyatádiaknak a megszavazott bizalmat. Kiemelte: egy közösség vezetése felelősség, és ennek ismeretében vállalja a munkát a képviselőkkel együtt.
– A város lakossága nagy várakozással és bizalommal tekint a város vezetésére, újat és mást szeretnének, de ezt úgy kell végigvinni, hogy megőrizzük az eddigi eredményeket.
– Szolgálatra vállalkoztunk, hogy Nagyatádért, a nagyatádi emberekért fogunk dolgozni az elkövetkező években. Ezt a munkát a legjobb tudásunk szerint végezzük. Meg kell hallgatni mások véleményét, és tudni kell belátni, ha tévedünk. Nem kiválasztottak, hanem megválasztottak vagyunk – fogalmazott Dr. Ludas László.
– Olyan Nagyatádot kell építeni, ami vonzó hely lehet, megfelelő perspektíva a fiatalok számára is. Mindannyian tudjuk, hogy nehéz helyzetben van a régió, tehát mindent meg kell tennünk, hogy a kormányzat felismerje a térség problémáját – folytatta.
Az intézményekkel kapcsolatban elmondta: a kihasználtságukat növelni kell, hogy a nagyatádiak minél kedvezőbb feltételekkel, minél szélesebb körben hozzáférhessen az intézmények nyújtotta szolgáltatásokhoz. Beszélt arról is, hogy a helyi szerveződéseket továbbra is támogatni fogja, hisz fontos értéket képviselnek a mai világban, ahol egyre inkább háttérbe szorulnak a társas kapcsolatok. Dr. Ludas Lászlóval készült korábbi interjúnkat ide kattintva olvashatják.
Az eddig kettő helyett egy alpolgármestert választott a testület, Kárpáti László tölti be a következő 5 évben ezt a tisztséget. Két bizottságot alakítottak: a Humán Közszolgáltatások Bizottságát és a Gazdasági Bizottságot, amelyeknek a külső tagjai is esküt tettek az alakuló ülésen.
A Humán Közszolgáltatások Bizottságának elnökének Jámbor Szabolcsot, tagoknak Boros Bálintot, Melles Zoltánt és Pánczél Rolandot választották, míg külső tagoknak Fiumei Évát, Pápicsné Antal Máriát és Tratnyek Dórát.
A Gazdasági Bizottság elnökének Duka Enikőt, tagoknak Csonka Lászlót, Németh Csabát és Pánczél Rolandot, míg külső tagoknak Csábráki Zoltánt, Szakonyi Viktóriát és Vajda Dániel Szilárdot választotta a testület.
Némileg módosította az új testület a Szervezeti és Működési Szabályzatot; egy tanácsnokot bíztak meg a nagyatádi sportszervezetekkel való kapcsolattartással. Az indoklás szerint a városban 23 sportszervezet működik 19 sportágban és mintegy 900 igazolt sportoló tevékenykedik Nagyatádon, emiatt döntés-előkészítő, összehangoló és ellenőrző funkciót szánnak neki a képviselő-testület által meghatározott ügyekben. Erre a tanácsnoki tisztségre Boros Bálintot választotta meg a képviselő-testület.
A testület megszavazta a polgármester, az alpolgármester és az önkormányzati képviselők tiszteletdíját. A következő napirendi pontban tagot delegáltak három tanácsba is: a Rinyamenti Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulása Társulási Tanácsába, a Nagyatádi Regionális Szennyvíztársulás Társulási Tanácsába és a Hulladékgazdálkodási Vagyont Működtető Nyugat-somogyi Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsába egyaránt Németh Csabát.
Az ülés végén Dr. Ludas László előterjesztést nyújtott be a gazdasági program kidolgozására irányuló megbízásra.
Az ígéreteknek megfelelően a képviselők között felosztották a korábbi választási körzeteket is, tehát minden városrésznek lesz egy felelőse. Ennek részleteiről, illetve a testület további döntéseiről a későbbiekben beszámolunk.
Nagyatád Város Önkormányzata Képviselő-testület alakuló ülése
(Videó: Haris László, fotó: Ormai Bálint)